2010. december 31., péntek

2010. december 27., hétfő

Winterland

These pics were taken on 11th December, but actually the snow came to my town in the last days too. For a while you can take the same pics outside the house today in here.:)All the streets where I walked alone...
In the middle of the evening in the middle of the street
My confession
Red lights
"Silver snow"
And other light on the other house
In the darkness where's the light?
A snowman – I don't made...:)
My car – can you see?

2010. december 26., vasárnap

Happy Christmas!


I wish you all with this picture and this song a really happy Christmas!
Ezzel a képpel és dallal kívánok nagyon boldog karácsonyt!




Ina

2010. december 18., szombat

Quotes of the day...– "I'm a survivor..."

"I'm a survivor. I will not give up. I will not stop. I will work hard. I'm a survivor. I'm gonna make it. I will survive. And keep on surviving. I am wise. I am free. I am present. I am Fierce. I..Am..."

2010. november 18., csütörtök

Heaven will know

YEEEEEAAAHHH!
After so many times, 6 months, 2 days, about 13 hours, I'm on the road to Debrecen again!
No, not today – on Sunday. How could you describe it what have you feel when you see your love – who means you everything –, since many times again?
I can't express it too.

Here are my best choices, the train tickets:


I wish the same feelings to you all!

2010. november 10., szerda

In memoriam Robert Enke (1977-2009)

„Ich glaube, dass alles seinen Sinn hat.“ (Robert Enke)

One year ago our beloved goalkeeper from the German National Football Team has passed away in Neustadt am Rübenberge that night. Today we are remembering that incomprehensible occasion...:'(



Egy évvel ezelőtt a mi szeretett kapusunk a Német Nemzeti Válogatottból elhunyt Neustadt am Rübenberge-ben ezen a napon. Ma erre az érthetetlen alkalomra emlékezünk...:(

Megemlékezések a Facebookon: itt és itt (utóbbi általam)

Aki nem ismerné e szomorú történés körülményeit, annak ajánlom az alábbi cikket: Egy éve hunyt el Robert Enke



Emlékkönyv (célszerű németül írni): www.robertenke.de


Gyertyagyújtós honlapok (mindkettő saját kivitelezés) : itt és itt



Ezt sosem tudom könnyek nélkül végignézni. Remélem, Robertnek is tetszik odafönt...

Az ablakpárkányom a mai napon:

„Ich weiß nicht, ob jemand das Leben lenkt. Aber so viel weiß ich: Man kann es nicht ändern.“ (Robert Enke)

Ruhe in Frieden!
Rest in peace!
Nyugodj békében!


Wir werden Dich nicht vergessen

2010. november 8., hétfő

One year! Happy Anniversary!

One year! Oh, my God! As times goes by...
Today is our first anniversary and I'm so happy with that.
Wish I were in Debrecen today. There where forever's gonna start tonight... One year ago I have met my Darling Sz at the first time and my life changed. Many thanks to our team, the Werder Bremen.:)
Egy évvel ezelőtt nem sejthettem, hogy minden megváltozik a mai napon. Pedig így történt.
Sokan megkérdezték már tőlem, mikor tudtam biztosan, mikor éreztem azt, hogy ez valami más lesz. Nos, azt kell, hogy mondjam, már 2009. november 8-ának estéjén. Midőn felszálltam arra a Tulipán fantázianévvel ellátott vonatra, amely visszahozott Budapestre, s, amelyiket ily módon azóta is ki nem állhatok, már tudtam, hogy egy más ember jön vissza. És ez azóta is töretlenül így van. Első alkalommal tapasztalhattam meg hosszú idő óta, milyen nehéz tartani magamat a 30 másodperces szabályhoz ("Nem lehet semmi az ember életében, amitől nem tud fél perc alatt (örökre) búcsút venni, ha a jármű befordul a sarkon.") Azóta minden alkalommal próbára tesz ez az elv engem.

Múltidézés tekintetében nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egy Werder Bremen-meccsnek köszönhető a mai nap. Sokak számára emlékezetes dátum volt:



Bár az eredmény döntetlen lett (1:1), én mindenképpen nyertem. A legjobb napot mindközül és egyúttal az egyik legjobb döntést is. Bárcsak több ilyen jó döntést hoztam volna életemben...
A mai napon erre emlékezem.

A dal, amiről mindig ez a nap és Debrecen fog eszembe jutni:


Éljen november nyolcadika!

HAPPY ANNIVERSARY DARLING!

BOLDOG ÉVFORDULÓT, DRÁGÁM!



Romantic Snow Globes by WiddlyTinks.com

2010. november 6., szombat

Anniversary – alone?...

The 1st Anniversary is coming on monday and we will be in 2 different towns that day... How can I express what I feel?
"Once upon a time there was light in my life but now there's only love in the dark..." – how Bonnie Tyler sing it.
This song rightly reflects how I feel about this anniversary and getting lonely. You have to listen to it with the sound on, it's so impressive.
So I have to accept that I can spend this time alone. And to celebrate the anniversary I need some tipps: what should I do? Going out? Staying at home? See a moovie? (Which one? I have no idea.)
Give me ideas on what I should do to celebrate this day!
I know, Debrecen would be my place on that day. But if I already have to stay in Budapest, I don't want to going to be crazy for the loneliness.
How do you celebrate the anniversary?

8th November: Forever's gonna start tonight...

Turnaround, every now and then I get a
little bit lonely and you're never coming around
Turnaround, Every now and then I get a
little bit tired of listening to the sound of my tears
Turnaround, Every now and then I get a
little bit nervous that the best of all the years have gone by
Turnaround, Every now and then I get a
little bit terrified and then I see the look in your eyes
Turnaround bright eyes, Every now and
then I fall apart
Turnaround bright eyes, Every now and
then I fall apart

And I need you now tonight
And I need you more than ever
And if you'll only hold me tight
We'll be holding on forever
And we'll only be making it right
Cause we'll never be wrong together
We can take it to the end of the line
Your love is like a shadow on me all of the time
I don't know what to do and I'm always in the dark
We're living in a powder keg and giving off sparks
I really need you tonight
Forever's gonna start tonight
Forever's gonna start tonight

Once upon a time I was falling in love
But now I'm only falling apart
There's nothing I can do
A total eclipse of the heart
Once upon a time there was light in my life
But now there's only love in the dark
Nothing I can say
A total eclipse of the heart

Turnaround bright eyes, Every now and
then I fall apart
Turnaround bright eyes, Every now and
then I fall apart

And I need you now tonight
And I need you more than ever
And if you'll only hold me tight
We'll be holding on forever
And we'll only be making it right
Cause we'll never be wrong together
We can take it to the end of the line
Your love is like a shadow on me all of the time
I don't know what to do and I'm always in the dark
We're living in a powder keg and giving off sparks
I really need you tonight
Forever's gonna start tonight
Forever's gonna start tonight

Once upon a time I was falling in love
But now I'm only falling apart
Nothing I can say
A total eclipse of the heart...



I miss my love... Not only tonight...

2010. november 5., péntek

Dear Munich, I would like you in December again. And you, do you (still) want me too?

Tegnap felmerült bennem, hogy ezentúl talán nekem is csámpás tramplinak kellene öltöznöm az utcán. Mert akkor valószínűleg nem packázna velem a jegyellenőr a metróban, nem engem szólítana le minden lumpen kolduló méterenként a Nyugatiban és/vagy a környékén, továbbá biztosan lenne ülőhelyem a KFC-ben – hiszen olyan állapotban ki akarna így mellém telepedni? – és feltehetőleg nem tennének idegen férfiak sem "olyanirányú" ajánlatokat az utcán. Igaz, a törzshelyeim javarészébe vélhetően be se mehetnék többé, de a felsorolt és fel nem sorolt előnyök tükrében mindez talán nem is érdekelne már annyira.
Azt kell, hogy mondjam, a jólöltözöttség, a megnyerő külső nem minden esetben pozitívum. A tegnap folyamán csupán 4-5 helyen jártam itt, Budapesten, mégis a felsoroltak mindegyike megtalálható volt az aznapi "tapasztalati palettámon".
Sokan elképzelni nem tudják, miért utálom annyira a fővárost, szülőhelyemet, s miért vágyom el innen oly gyakran. Nos, a kétkedők a felsoroltakon keresztül ízelítőt kaphattak, mi okokból, de, hozzá kell tennem, ha egy nap alatt itt csak ennyi és csak ilyen és hasonló jelenségekkel találkoznak, már szerencsésnek mondhatják magukat. Én sem panaszkodhatom: a pénztárcám, az értékeim megvannak és épségben hazakerültem.
Ugyanakkor nem tudom megérteni, miért gondolja azt minden kéregető, hogy azért, mert van rajtam egy jobb ruha, biztosan felvet a pénz, vagy miért gondolja azt jónéhány ellenkező nemű, hogy azért, mert egyedül intézem az ügyeimet, vásárolok be, stb; már rögtön szabad préda vagyok...
Az elmúlt napon megint szerettem volna kiszakadni ebből a közegből és – ha csak néhány percig is – máshová kerülni. Mondjuk Münchenbe, kedvenc városomba, amely még 2 év után is újra és újra ámulatba tud ejteni engem. Ahol nincsenek kéregetők a pályaudvarok környékén, ahol az ellenőrök nem kötekednek, hanem inkább készségesen, mosolyogva segítenek megváltani a vonaljegyet ( igen, még éjjel fél 12-kor is), ahol nem kell féltenem a táskám tartalmát és a testi épségemet bizonyos helyeken és egy meghatározott időponton túl az éjszakában és, ahol legfeljebb akkor kezdenek ki velem idegen férfiak, ha megártott nekik a sok alkoholos ital az Oktoberfest idején.
Valahányszor átlépem a német határt, könnycseppek gördülnek végig az arcomon, s, amidőn újra földet ér a lábam a müncheni Főpályaudvaron (Hauptbahnhof), olyan megilletődöttség vesz erőt rajtam, amelyet szavakkal aligha tudnék méltóképpen kifejezni.
Csaknem egy teljesen más világba csöppen az ember. Olyannyira, hogy néha megfogalmazódik bennem az érzés, hogy mintha München és Budapest nemcsak, hogy nem egy földrészen, de nem is egy világféltekén lennének... "Csupán"kb. 700 km és mégis! És mégis mennyire disszonáns!
A müncheni utcákat, tereket járva olyan érzés száll meg, amit nem tudnék semmihez sem hasonlítani. Csoda-e, hogy egyetlen eltöltött nap ebben a nagyszerű városban képes egy egész évre felvértezni szükséges energiával? Csoda-e, hogyha tehetném, minden hétvégémet ott tölteném, mit sem törődve a 7 órás utazás fáradalmaival?
Igaz ugyan, hogy Münchenben minden drágább, mint amihez itthon hozzászokhattunk, de erre föl kérdezem, idehaza mégis, a pénzünkért cserébe mit kapunk? Koszos, elborzasztó járműveket, unott, mogorva eladókat és így tovább... Ott pedig... Tükörsima padlózat az aluljárókban, hogy szinte enni lehetne a földről, a járművek olyan felszereltsége, amiről egy egyszerű budapesti nem is álmodozhat soha...


Kell-e hát még ennél is több argumentum?
Felmerülhet a kérdés, hogyha ennyire idegenkedem az itthon tapasztaltaktól és ennyire imádom Németországot és azon belül is különösen Bajorország fővárosát, akkor miért vagyok még mindig itt, ahelyett, hogy ott élvezném a helyszín nyújtotta előnyöket? Erre az az egyszerű válaszom, hogy a szívem nagyobb fele és egy másik szegmense itt tart. Ez a hazám. Eldöntöttem, hogy maradok. De, akárhogyan is, Münchenről sem vagyok hajlandó lemondani. Soha. Talán majd egyszer, egy napon...
De addig is, felvértezem magam mindazokkal, amelyek ott hatnak rám.
Drága München! Szeretem Benned, hogy...
– már korán reggel frissensült péksüteménnyel és igazán finom kávéval indítasz utamra a mosolygós eladó(nő)vel, aki már ezen korai időpontban is "csodálatos napot" kíván
– bárhol leülhetek a belvárosban, anélkül, hogy attól kéne tartanom, valaki – akármilyen ürüggyel – megzavarhatja a nyugalmamat
– az utcáidat járva épp oly sok kulturális, mint amennyi modern és nagyvilági élménnyel gazdagodom
– a világ egyik legszebb és leglogikusabb nyelvét használhatom, amelynek hallatára a legelfoglaltabb és legsietősebb emberek figyelmét is magamra irányíthatom
– nappal éppen annyira kellemesen sétálhatok az utcákon, mint este, pláne, hogy utóbbi napszakban utcai zenészek települnek a belvárosba és, bár még sosem kértem őket, egyszer sem felejtik el lejátszani a kedvencemet
– világvallások és azok képviselői, akik máshol talán gyilkolásznák egymást, itt békésen megférnek egymás mellett
– a világ legfinomabb eledeleit fogyaszthatom
– a világ egyik legjobb futballcsapatának otthonában focimeccsre, stadionlátogatásra járhatok és szurkolói hovatartozásomra a külsőségekben is büszke lehetek, azok külső jegyeit félelem és kirekesztettség kockázata nélkül viselhetem
– olyan árukülönlegességekre tehetek szert, olyan márkák kínálatából válogathatok, amelyekről 10-ből 8 honfitársam talán nem is hallott soha
– élen jársz mindenben, a divatban, a zenében...
– ha mosolyogva feltekintek az égre, a Nap is szinte visszamosolyog rám.
Vég nélkül sorolhatnám, mit szeretek még annyira ebben a német városban. Tulajdonképpen majdnem minden jóhoz köze van az életemben. Hogyan is tudnám kifejezni hálámat a világ ezen általam legjobbnak értékelt helyének? El tudok valamennyi mindent rejteni abban az aprócska szóban, hogy "köszönöm"?...
Drága München! Szeretlek. És szeretnélek újra decemberben. És Te, akarsz (még) engem?

2010. november 2., kedd

"These streets will make you feel brand new, the lights will inspire you..."

Néhány nap teljes melankólia után én és néhány barátom úgy döntöttünk, felhagyunk az önpusztítással, nem törjük össze a kocsinkat és nem is ugrunk a Dunába. Helyette elmegyünk karaokezni. (Ilyenkor is a Bayernesek állnak mellém, ez is olyan érdekes...)
Így lettem Halloween utáni napon Katy Perry, Stefania Fernandez vagy Cleopatra helyett Alicia Keys. :) Nem mintha annyira hasonlítanánk egymásra – bár a sötét haj- és szemtónusunk megegyezik –, hanem, mert úgy éreztem, valami olyan dalt kell választanom, amelyben kiordíthatom magamból a fájdalmat. Hát, sikerült. A választásom a New York lett, miután a Szex és New York 2 nyitódalaként már elnyerte a tetszésemet. Ha egyszer valaki egy ilyet írna Münchenről, ahogy mondani szokás, a tíz ujjamat megnyalnám utána. Vagy Debrecenről...
Az eredeti verzió, Alicia Keys-szel:



"In New York,
Concrete jungle where dreams are made of,
There’s nothing you can’t do,
Now you’re in New York,
these streets will make you feel brand new,
the lights will inspire you,
lets here it for New York, New York, New York"

Egyszer elmegyek ide is. Eddig fel se merült volna bennem, de most már... megtehetem. Már csak az útiköltséget kell valakinek fedezni.:)

Ha már Szex és New York 2, véleményem szerint a zenei betéteket rendkívüli hozzáértéssel válogatták össze, nagyon illenek az egyes részletekhez a filmben. Kiválogattam a szerintem legjobbnak ítélteket (a New York-on kívül):

Alicia Keys – Rapture



Liza Minelli – Single Ladies



I am Woman



Jennifer Hudson & Leona Lewis - Love is your colour



Cyndi Lauper – True Colours



Utóbbi megmosolyogtató a refrénben található sorával: "I see your true colours, that's why I love you". Mindezen indoklás jól jött volna, amikor azt, hogy kit és miért szeretek, racionálisan meg kellett volna magyarázni...
Mi a véleményed?

2010. november 1., hétfő

Suddenly reactions

Bizonyára sokan gondolják úgy (főleg a nők), hogyha lelki problémáik vannak, semmi esetre sem szabad leülni egy könnyed, tipikus "női" film elé egy puncstortával... Én mégis így tettem és mondhatom, igazán jó döntés volt! Végre egy kellemes este, mindezt úgy, hogy nem érzek semmit... – A szívműtétem óta nem tapasztaltam hasonlót. A Szex és New York 2 remekül helyrebillentette az önértékelésemet. Nagyon tetszett. És még segített is. Éppen az, amire a legnagyobb szükségem volt. The best therapy for me.:)

Csajok, ha kettévágják a szíveteket (képletesen), javaslom, Ti is vágjatok ketté valamit. Én őt áldoztam be:

És még finom is volt.:)

A nap végére persze a legerősebb Ina "bástyája" is meggyengül. Kivált, ha ilyet olvas egyik barátnőjétől: "Ina te egy olyan édes ember vagy:) Úgy szeretlek:) ♥"
Erre még a legerősebb Ina könnyei is elerednek a gép előtt ülve... Köszönöm, Asmi!

2010. október 31., vasárnap

Happy Halloween!

Hi guys,
Happy Halloweeen everyone! Yeah, in Hungary we didn't celebrate this event till about the last 10 years (I think).
So, for a while I made some Halloween-pics about me.


And there are some make-up tipps for tonight. What do you think about? Which is the best?

The Cleopatra or Stefania Fernandez?


Or maybe Katy Perry?

I hope you guys all have a great weekend (if you haven't just think of me, I'm on the "part time" of life at this time and it gives me a really, really hard period, but I know, everything must be resolved...)
I wish y'all the best with my sick whole heart. I beleieve in tomorrow. Keeps getting better!
Dont forget the trick or the treat. ;) Cheers!

Quotes of the day...– "Should this life sometime deceive you..."


Should this life sometime deceive you...
{ Aleksandr S. Pushkin }

Should this life sometime deceive you,
Don't be sad or mad at it!
On a gloomy day, submit:
Trust - fair day will come, why grieve you?

Heart lives in the future, so
What if gloom pervade the present?
All is fleeting, all will go;
What is gone will then be pleasant.

(Если жизнь тебя обманет...

Если жизнь тебя обманет,
Не печалься, не сердись!
В день уныния смирись:
День веселья, верь, настанет.
Сердце в будущем живет;
Настоящее уныло:
Все мгновенно, все пройдет;
Что пройдет, то будет мило.)


2010. október 21., csütörtök

Football is not only...but it's soccer too!

Először is szeretnék köszönetet mondani az oldal szerkesztőjének és tulajdonosának, hogy úgy érezte, engem is be kell vonnia kis oldala életébe, és szükségesnek tartja, hogy gondolataimat én is kifejezhessem bizonyos témákban, sajátos gondolatmenettel. Köszönöm a lehetőséget és a megtiszteltetést, Ina!

Szóval: amiről írni szeretnék, az az NFL. (Vagyis a National Football League, a legnagyobb amerikai futball-szövetség az Egyesült Államokban.) Nem, ne gondolja senki, hogy belemegyek a szakmai, laikusoknak talán unalmas témákba, hiszen a szakmai tudásom nekem is szánalmasan szegényes, minden egyes mérkőzésen tanulok valami újat, ami által meccsről meccsre jobban megszeretem ezt a kétségkívül nagyon látványos sportot.

Sokak számára, akik az európai focit tartják abszolút etalonnak, teljességgel elképzelhetetlen, vagy legalábbis nehezen elképzelhető az a dolog, miszerint vannak olyan emberek, akik a hagyományos „soccer” – vagyis az európai értelemben vett labdarúgás – mellett az amerikai futballért is megőrülnek. Nem értik, hogy hogyan lehet ez, hiszen mi izgalmas van azon, hogy jól megtermett férfiak fetrengenek egymáson, miközben a tojáslabda sok esetben nem is látható. Kétségtelen, hogy a laikus szemnek először az az érzet ugrik be, hogy ez egy vicc, ez egy morbid sport, ami teljességgel élvezhetetlen.
Ezt azért tudom, mert régebben én is így vélekedtem erről a sportról. Konkrétan néha, ha amcsifoci ment a TV-ben, könnyesre nevettem magam azon, ahogy letaglóznak egy-egy játékost, és 2 perc után már kapcsoltam is el valami másra.

Ám, míg sokan ezen a ponton megállnak, én valamilyen oknál fogva „továbbmentem”. Nem nevezném eleinte tudatosnak ezt a továbblépést. Mivel gyakran néztem a Sport1 és Sport 2 műsorát, egyre gyakrabban futottam bele egy-egy közvetítésbe. Szépen fokozatosan kezdtem nézni a meccseket, megnéztem 5 percet, majd elkapcsoltam, megnéztem egy negyedet, majd elkapcsoltam, és már nem nevettem. Sokat segített, hogy Faragó Richárd, a Sport TV fiatal és tehetséges kommentátora, aki valóban egy igazi, hamisítatlan amerikai foci őrült, odaültetett a képernyő elé, a fanatizmusával, a lelkes közvetítésével, azzal a szenvedéllyel, amellyel közvetítette a meccseket.

Ekkor még nem voltam tudatában annak, hogy én bizony NFL-bolond leszek nemsokára. Én se tudtam róla. Az egész jött magától, amikor szépen lassan érzi az ember a lelkében, hogy szerelmes lesz valakibe. Ugyanis, nemcsak emberbe lehet belezúgni, természetesen sportba is.

Megfogott az, hogy az európai focira egyáltalán nem hasonlít ez a sportág. Talán lélekben vágytam valami újra (amellett, hogy mind a mai napig szeretem az európai focit is, természetesen), ami gyökeresen más a megszokottól. Meg is találtam. Ezután már vadásztam a műsorújságban az élő meccseket és az ismétléseket. Ekkor még élőben nem néztem, hiszen nem voltam még fanatikus, meg úgy voltam vele, hogy majd megnézem az ismétlést. Bezzeg most!

Az első idény alatt megtanultam papír, meg száraz szabálykönyv nélkül az alapszabályokat, melyeknek köszönhetően még jobban megszerettem ezt a sportágat. Nem kezdem el felsorolni, hogy mi minden van, ami szerethető ebben a sportban, de mint elvakult Bayern München-, és német–fanatikus, ki kell, hogy emeljek egy dolgot: ez pedig az, hogy az NFL-ben nincs, ismétlem, NINCS színészkedés. Alapvetően gyűlölöm ezt a fajta magatartást, amely sajnos egyre inkább meghonosodik az európai futballban. Mivel az NFL egy testi kontaktusra épülő sport, rengeteg a kemény ütközés, ezáltal hatványozottan magasabb a sérülésveszély esélye, így minden NFL-ben játszó srác tudja, hogy attól, hogy kis híján”agyonverik” egymást a meccseken, szándékosan szabálytalanságot nem okoznak egymásnak, hiszen tudatában vannak annak, hogy a másik is legalább olyan keményen megdolgozott azért, hogy ebben a ligában játszhasson.
Visszatérve a színészkedéshez: ha valaki a földre kerül, eszébe sem jut, hogy a földön sajnáltassa magát, hisz az ebben a sportban a gyengeség jele, akkor az illető, nem is igazi férfi. Így, aki sajnos lent marad egy-egy ütközés után, az jó eséllyel sérülést szenvedett.

Az NFL az őszinte küzdelem sportja, melyben tehát a pályán lévő színészkedésnek helye nincs.
Ezért is nagyon szerethető. Meg azért, ahogyan ezek a srácok hétről-hétre mindent beleadva kockáztatják testi épségüket egy cél, a csapat győzelmének érdekében. A csinos cheerleaderekről meg már nem is beszélve.

Azoknak, akik már találkoztak a sporttal, de elsőre nem nyerte el a tetszésüket, azt tudom tanácsolni, hogy olyan könnyen azért ne adják fel. Ne intézzék el a dolgot annyival, hogy ez hülyeség, semmit nem ér az egész, satöbbi. Szépen, lassan, fokozatosan kezdjenek megismerkedni a szabályokkal, a csapatokkal, csoportokkal, nagy riválisokkal, magával az NFL világával. Ez nem megy egyik napról a másikra. Persze, ha egy idő után sincs semmiféle laza kis kötődés a sport iránt, akkor talán lehet hanyagolni. De mindent elmond erről az egészről, hogy a sport évről-évre egyre népszerűbb Magyarországon is. Nem véletlenül.
Aki nem hiszi, az járjon maga utána! :)
Én is így tettem, azóta persze élőben nézem a meccseket és az sem érdekel, ha hullafáradtan ébredek fel másnap, hiszen minden egyes meccsnek köszönhetően újabb élményekkel gazdagodom.

Vrijbloed

My 1st blog guest is here!

Elöljáróban is szeretném megköszönni minden kedves Olvasómnak, aki megkeresett a felhívásom okán.
Első blogszerző-vendégem, egyik kedves barátom, aki az amerikai futball világába szeretné egy kicsit a nagyérdeműt bevezetni. Remélem, a jelenlévők tetszését legalább annyira elnyeri, mint amennyire az enyémet elnyerte.
Köszönöm a cikket Vrijbloed-nak. :)

2010. október 18., hétfő

Be my guest author!

Kedves Olvasóm, egy kis pályázatra invitállak most Téged! Mit szólnál hozzá, ha Te alakíthatnád saját elképzelésednek megfelelően a Delicious Cornert? Erre mostantól rendszeresen lehetőséged lesz.
Legyél a vendég szerzőm! Ötleted, közlendőd van, amit szívesen megosztanál a külvilággal? Nem értesz egyet egynémely jelenséggel? Írj egy e-mailt nekem a bundesfrau at freestart dot hu mailcímre és én megadom a megfelelő publicitást Neked a Delicious Corneren!

Az első szerzők meghívásra szerepelnek majd a blogon.
Dear Reader, I invite you to a little contest! What would you say if you could to convert the Delicious Corner? Now you will be able to do so regularly.
Become my guest author! Have you got any idea, which you want to share with the world? You disagree with some of the phenomenon? Write an e-mail me at bundesfrau at freestart dot hu and I will give you the right publicity on the Delicious Corner!

The invitation will include the first authors of the blog.
Good luck, my lovelies!

2010. október 17., vasárnap

Come into the light...

Próbálom magam utolérni, Drága Olvasóim, de sajnos valami mindig útját állja az időben történő gondolatközlésnek. Sajnos ilyen késői órákban is már átlagosan elmondható, hogy ha van ötletem, akkor azt érdemes rögtön közzétenni, ám, ha nincs, nem érdemes erőltetni. Sajnos most mégis utóbbihoz kell folyamodnom.

"Visszahívlak." "Válaszolok." "Megírom." – jelentem ki gyakran. Mindezt könnyű megígérni, de annál nehezebb megtartani. Szeretném magam tartani hozzá, de nem megy.
Sajnos azt kell mondanom: ne higgy nekem. Nem fogom megtenni. Vagy csak nagyon sokára, nagyon későn, amikor már réges rég elfelejtetted, hogy egyáltalán megkértél rá. De hiába van meg bennem az elhatározás, egyszerűen egy más dimenzióba kerülök, ha eljutok a gép elé, elnyel a csillagkapu, beszippantanak a mindennapi teendők... Inkább a Facebookot választom, ahol hamar hírt adhatok magamról, pár mondat és mégis tudod, hol vagyok és mit csinálok éppen... A Twitter, ahol 140 karakterben tehetem meg ugyanezt. Aztán megjelennek a zavaró tényezők, példának okáért megérkezik a szerelő, kifúrják a falat és máris tovaröppennek azok a gondolatok, amiket egy-egy blogbejegyzéshez méltónak, megfelelőnek és alkalmasnak ítéltem volna.
Sajnálatos egy észrevétel ez. Nagyon igyekszem, de időm így sincs elegendő és, ahogy mondani szokás, egy nap csak 24 órából áll. Milyen kár. Mert, ha például 48 órából állna, már többet tudnék elvégezni. És mondom mindezt úgy, hogy jelenleg itthon vagyok, tehát – elvileg – nem kell versenyt futnom azzal az idővel, amivel egyébként a mindennapokban kellene.

Annyit javasolhatok, hogy kövess engem a Facebookon vagy a Twitteren.

Én pedig, mint remélem, valamikor tényleg eljutok odáig, hogy visszahívlak, visszaírok és megírom a beszámolókat, amiket oly régen ígértem már.

2010. október 7., csütörtök

A bit of Bulgaria

Néhány kép Szozopolból.

A tengerpart látképe az újvárosi részből
... a lépcsőről
...s, ahogyan én láttam nap mint nap
Esti fények. Gyönyörű, látni kell!
A tengerpart látképe az óvárosi részből, a városfalnál
Szozopol óvárosának tipikus építészete A képen látható ház kb. 200 éves
Szozopol, az újvárosi és óvárosi rész határán található Szent Zosim templom


Folytatás következik.