Először is szeretnék köszönetet mondani az oldal szerkesztőjének és tulajdonosának, hogy úgy érezte, engem is be kell vonnia kis oldala életébe, és szükségesnek tartja, hogy gondolataimat én is kifejezhessem bizonyos témákban, sajátos gondolatmenettel. Köszönöm a lehetőséget és a megtiszteltetést, Ina!
Szóval: amiről írni szeretnék, az az NFL. (Vagyis a National Football League, a legnagyobb amerikai futball-szövetség az Egyesült Államokban.) Nem, ne gondolja senki, hogy belemegyek a szakmai, laikusoknak talán unalmas témákba, hiszen a szakmai tudásom nekem is szánalmasan szegényes, minden egyes mérkőzésen tanulok valami újat, ami által meccsről meccsre jobban megszeretem ezt a kétségkívül nagyon látványos sportot.
Sokak számára, akik az európai focit tartják abszolút etalonnak, teljességgel elképzelhetetlen, vagy legalábbis nehezen elképzelhető az a dolog, miszerint vannak olyan emberek, akik a hagyományos „soccer” – vagyis az európai értelemben vett labdarúgás – mellett az amerikai futballért is megőrülnek. Nem értik, hogy hogyan lehet ez, hiszen mi izgalmas van azon, hogy jól megtermett férfiak fetrengenek egymáson, miközben a tojáslabda sok esetben nem is látható. Kétségtelen, hogy a laikus szemnek először az az érzet ugrik be, hogy ez egy vicc, ez egy morbid sport, ami teljességgel élvezhetetlen.
Ezt azért tudom, mert régebben én is így vélekedtem erről a sportról. Konkrétan néha, ha amcsifoci ment a TV-ben, könnyesre nevettem magam azon, ahogy letaglóznak egy-egy játékost, és 2 perc után már kapcsoltam is el valami másra.
Ám, míg sokan ezen a ponton megállnak, én valamilyen oknál fogva „továbbmentem”. Nem nevezném eleinte tudatosnak ezt a továbblépést. Mivel gyakran néztem a Sport1 és Sport 2 műsorát, egyre gyakrabban futottam bele egy-egy közvetítésbe. Szépen fokozatosan kezdtem nézni a meccseket, megnéztem 5 percet, majd elkapcsoltam, megnéztem egy negyedet, majd elkapcsoltam, és már nem nevettem. Sokat segített, hogy Faragó Richárd, a Sport TV fiatal és tehetséges kommentátora, aki valóban egy igazi, hamisítatlan amerikai foci őrült, odaültetett a képernyő elé, a fanatizmusával, a lelkes közvetítésével, azzal a szenvedéllyel, amellyel közvetítette a meccseket.
Ekkor még nem voltam tudatában annak, hogy én bizony NFL-bolond leszek nemsokára. Én se tudtam róla. Az egész jött magától, amikor szépen lassan érzi az ember a lelkében, hogy szerelmes lesz valakibe. Ugyanis, nemcsak emberbe lehet belezúgni, természetesen sportba is.
Megfogott az, hogy az európai focira egyáltalán nem hasonlít ez a sportág. Talán lélekben vágytam valami újra (amellett, hogy mind a mai napig szeretem az európai focit is, természetesen), ami gyökeresen más a megszokottól. Meg is találtam. Ezután már vadásztam a műsorújságban az élő meccseket és az ismétléseket. Ekkor még élőben nem néztem, hiszen nem voltam még fanatikus, meg úgy voltam vele, hogy majd megnézem az ismétlést. Bezzeg most!
Az első idény alatt megtanultam papír, meg száraz szabálykönyv nélkül az alapszabályokat, melyeknek köszönhetően még jobban megszerettem ezt a sportágat. Nem kezdem el felsorolni, hogy mi minden van, ami szerethető ebben a sportban, de mint elvakult Bayern München-, és német–fanatikus, ki kell, hogy emeljek egy dolgot: ez pedig az, hogy az NFL-ben nincs, ismétlem, NINCS színészkedés. Alapvetően gyűlölöm ezt a fajta magatartást, amely sajnos egyre inkább meghonosodik az európai futballban. Mivel az NFL egy testi kontaktusra épülő sport, rengeteg a kemény ütközés, ezáltal hatványozottan magasabb a sérülésveszély esélye, így minden NFL-ben játszó srác tudja, hogy attól, hogy kis híján”agyonverik” egymást a meccseken, szándékosan szabálytalanságot nem okoznak egymásnak, hiszen tudatában vannak annak, hogy a másik is legalább olyan keményen megdolgozott azért, hogy ebben a ligában játszhasson.
Visszatérve a színészkedéshez: ha valaki a földre kerül, eszébe sem jut, hogy a földön sajnáltassa magát, hisz az ebben a sportban a gyengeség jele, akkor az illető, nem is igazi férfi. Így, aki sajnos lent marad egy-egy ütközés után, az jó eséllyel sérülést szenvedett.
Az NFL az őszinte küzdelem sportja, melyben tehát a pályán lévő színészkedésnek helye nincs.
Ezért is nagyon szerethető. Meg azért, ahogyan ezek a srácok hétről-hétre mindent beleadva kockáztatják testi épségüket egy cél, a csapat győzelmének érdekében. A csinos cheerleaderekről meg már nem is beszélve.
Azoknak, akik már találkoztak a sporttal, de elsőre nem nyerte el a tetszésüket, azt tudom tanácsolni, hogy olyan könnyen azért ne adják fel. Ne intézzék el a dolgot annyival, hogy ez hülyeség, semmit nem ér az egész, satöbbi. Szépen, lassan, fokozatosan kezdjenek megismerkedni a szabályokkal, a csapatokkal, csoportokkal, nagy riválisokkal, magával az NFL világával. Ez nem megy egyik napról a másikra. Persze, ha egy idő után sincs semmiféle laza kis kötődés a sport iránt, akkor talán lehet hanyagolni. De mindent elmond erről az egészről, hogy a sport évről-évre egyre népszerűbb Magyarországon is. Nem véletlenül.
Aki nem hiszi, az járjon maga utána! :)
Én is így tettem, azóta persze élőben nézem a meccseket és az sem érdekel, ha hullafáradtan ébredek fel másnap, hiszen minden egyes meccsnek köszönhetően újabb élményekkel gazdagodom.
Vrijbloed
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése