2013. augusztus 17., szombat

Tengerre, magyar!


Még, ha ez most „csak” a magyar tengert is jelenti, nagyon örülök, hogy egy ilyen pozitív hírközléssel tudok visszatérni a bloggerek világába. Holnap ugyanis három év elteltével ismét nyaralni indulok!
Három esztendeje augusztus elején a Fekete-tengernél üdültem Bulgáriában – életem legszebb vízparti nyaralós emléke azóta is –, most azonban megelégszem némileg közelebbi úticéllal: a Balatonnal.

 photo 164054_168173666552162_4303466_n_zps31a1b546.jpg

Bulgária, 2010

Így, hogy több, mint a felén túl vagyunk már, úgy vélem, nem túlzás arra a megállapításra jutnom, hogy ez az év nem az én évem. Semmi sem úgy sikerült eddig, ahogyan azt elvártam, elképzeltem és szerettem volna, ennélfogva igen nagy változásokon ment keresztül az életem az elmúlt hónapokban. Egyebek mellett ez volt a hosszú kihagyás, a blogolás szünetének oka. S bár szakmailag, a karriert illetően az elmúlt hetekben végre pozitív időszak és pálfordulás köszöntött rám, az ellenkező töltetű hatások és események után csak remélhetem, hogy a nyaralásom (végre) rendben, problémamentesen fog zajlani. Szurkoljatok nekem, hogy így legyen! :)

Természetesen, mint minden utazás alkalmával, a pakolás fáradtságos teendőjével kell ilyenkor is indítani.
Mindig listaírással kezdek, melyet a végletekig tudok nyújtani azzal, hogy szinte zacskóig mindent a legapróbb részletességgel feljegyzek. Bár ezen lajstromokat többnyire a nagy, A/4-es, éves spirál jegyzetfüzetembe írom, amit nem szoktam az utazáshoz is magammal vinni, így a hazaút előtti bepakolásnál nem tud segítséget nyújtani, viszont legalább gombostűre lebontva emlékeztet a későbbiekben, hogy egyik vagy másik utamon mik is voltak pontosan a kísérő társaim a poggyászomban. :) 

 photo IMG_3555_zps8b4069d4.jpg
 Tekintélyes méretű poggyászok :) - München, 2013

Meli írt ennek kapcsán egy nagyon jó poszt nemrég, melyet szívből ajánlok mindenkinek:


Amivel én ezt a felsorolást kiegészíteném:

1. Baleseti és egészségügyi csomag:

- Kalciumtabletta  - Mivel allergiás vagyok a rovarcsípésre, a nyaralásnál számomra nélkülözhetetlen kellék.
- ragtapaszok
- 1000 mg-os C-vitamin
- 500 mg-os Mexalen (lázcsillapító)
- Smecta-por (hasmenés ellen), legalább kb. 4 tasak
- Mebucain
- Flector-por, rapid granulátum 50 mg, szintén kb. 4 tasak
- Sharidon, 20 db-os doboz (fejfájásra)
- Betaloc 500 mg (szívbetegségre)
- Flector-gél vagy Diclofenac-gél (térdfájásra)
- egészségügyi és tisztasági betétek - Ha épp nem esedékes, akkor sem árt, ha van nálunk pár darab, sosem lehet tudni, mi válthat ki olyan hatást, hogy mégis szükség lesz rá.
- Utazási zsebkönyv: egészségügyi tanácsok utazóknak
- TB-kártya
- Európai egészségbiztosítási kártya – ez inkább külföldre utazás esetén szükséges
- zsebkendők
- leokoplaszt

+: Ha valakinek van ilyen, akkor a rendszeresen szedett vagy az orvos által aktuálisan elrendelt gyógyszerek
- fogamzásgátló

2. Tisztasági csomag:

- fogkrém
- tusfürdő
- mini sampon

Tipp: Ilyenkor tehetnek igazán jó szolgálatot a különböző magazinokban található termékminták vagy kis kiszerelésű dolgok, pl. egy üdítő. Ezek kis méretüknél fogva igazán praktikusak és nem foglalnak nagy helyet a táskában, bőröndben.

3. Szépségápolás:

- naptej – akár több flakon is, attól függően, hova és mennyi időre utazunk
- hajkefe, fésű
- hajcsatos dobozka - hullámcsatok, hajas kiegészítők tárhelye
- kontyfánk vagy díszesebb hajgumi
- parfüm
- dezodor
- szemhéjalapozó
- korrektor
- sminkecsetek
- 1 db nagy sminkpaletta (színes)
- 2 db kisebb sminkpaletta (lila-pink és zöld-türkiz alapszínekkel)
- 1 db sötét színtónusokat egyesítő sminkpaletta
- 1 db négyes szemhéjpúder paletta
- alapozó
- kőpúder
- highlighter és/vagy fényes szemhéjalapozó por
- több db szemceruza
- 1-2 db szempillaspirál
- bronzosító
- pirosító
- több rúzs, különböző színekben
- szájfény
- ajakápoló
- sminklemosó tej
- sminklemosó korongok vagy vatta
- pár db fülpálcika
- arckrém
- kézkrém

Opcionális:
- kisolló – ezt leginkább autós, vonatos vagy buszos utazáshoz ajánlom, s leginkább olyan távokra, ahol biztosan nem nézik át tüzetesen a poggyászt, repülőre minden valószínűség szerint nem lehetne ilyen eszközt felvinni
- körömreszelő – az én körmöm általában ritkán törik és a körömlakk miatt még kevésbé hajlamos, így számomra ez opcionális kategória.
- borotva, borotvahab, vagy szőrtelenítőkrém
- körömlakk(ok)
- körömlakklemosó
- sima vatta vagy vattakorongok

Ezen a két ponton kívül javaslom Meli releváns blogikkének végigkövetését. Lényegében mindent összeszedett, ami szükséges tudnivaló, én csupán e két fentebbi pontot láttam jónak a saját ízlésem és ötleteim szerint kiegészíteni.

Mindenkinek kellemes nyárvégét és a még üdülőknek felejthetetlen élményeket, jó pihenést kívánok! 

 photo tumblr_lqjstkyHB71qm051po1_1280_large_zps7530ecfd.jpg