Last minute! Sugar! Shop-teszt

Még november elejéig kipróbálható a Sugar! Shop 2013-as édesség-trendkiadása, a franciás kollekció, amelyet természetesen mi is leteszteltünk Andi barátnőmmel. 

Mi is lehetne üdítőbb egy hosszú, fárasztó, megpróbáltatásokkal teli nap végén egy édességkedvelő ember számára és mi lehetne egy igazi, hamisítatlan csajos délután megkoronázása, ha nem pár finom falat a Sugar! Shopban? Akik régebb óta olvassák a blogot, azok számára ismeretes, hogy régóta visszatérő, mondhatnám, törzsvendége vagyok Magyarország elsőszámú dizájncukrászdájának (egyáltalán, van még másik ezen kívül?). Ennek okán is legtöbbször értetlenül állok az interneten olvasott negatív vélekedések előtt, amik erről a helyről szólnak, pedig én úgy vélem, méltán népszerű a cukrászda és kifejezetten üde színfolt a sok egyhangú, hasonló tevékenységet folytató hazai vendéglátóipari egység között.

Igaz, nem kóstoltam végig a teljes kínálatukat az elmúlt két, lassan három év alatt, de azok alapján, amiket kipróbáltam, bizton állíthatom, hogy én még rossz süteményt nem ettem náluk. Egyedül a mignonjaikat tartottam a szokottnál édesebbnek, de ezen kívül minden mással elégedett voltam. Legutóbb, kedden a francia kollekciót tesztelve meg is állapítottam, hogy talán most sikerült a legjobban összehangolni a dizájnt az ízzel: mindkettő mennyei volt.

Emelett szót érdemel a kiszolgálás színvonalas volta. Számomra mindig jól indul vagy végződik az a nap, melyben érintve van a Sugar Shop. A színvilág, a kialakítás, az ötlet és a kivitelezés is mind-mind pluszpontot érdemel tőlem. Egyetlen egyet javasolnék csupán Horváth Eszternek, amennyiben engem kérdezne: az árak, ha kicsit olcsóbbak lennének, talán még többen járnának hozzájuk olyan gyakran, mint én, ha nem gyakrabban.

Eszter, a hely megálmodója és tulajdonosa tavaly jelentette meg első könyvét Desszertőrült címmel, amelyet még nem szereztem be, de önmagában a sokak által kiemelt negatív észrevételek – kevés recept, túl könnyűek, nem elég finomak, stb. – sem riasztanának tőle vissza, inkább az ára az, ami miatt egyelőre nincs napirenden a megvétele. Túl sok olyan szakácskönyvet fogattam már, ami teljesen, egysíkú, egyhangú, "száraz" volt, hiányzott belőle az "élet". Ez legalább, ha másként nem is, hangulatjavítóként biztosan jól funkcionálna és megérdemelten kerülne a polcomra – amellett, hogy bizalmat szavaznék a tartalomnak is, amit látatlanban egyébként sem volna illendő véleményeznem.

Visszatérve tehát a francia kollekcióra, meg kell állapítanom, hogy nagyon jól sikerült koncepcióról van szó. Már a látvány is szemet gyönyörködtető, bármelyik édességet is vesszük górcső alá, s az ízvilág sem okoz csalódást. Sajnos azonban november elején búcsút kell intenünk a franciás édességeknek, kíváncsian várom, ezúttal mit találtak ki az alkotók és mely ország lesz a 2014-es trend témájának szolgáltatója az üzletben. Aki tehát eddig halogatta a jelenlegi darabok megkóstolását, már ne habozzon sokáig! Kiváltképp, ha a Franciaországot, a francia életérzést is kedveli.

A képek segítségével most lássuk, melyik süti mit takar!

Még korábban volt alkalmam a Párizs-kollekció több darabját is kipróbálni.

Az Eiffel-tornyot megjelenítő sütemény egy kellemes, könnyed, csokialapú ízhatással rendelkezik, mégis laktató: első pillantásra tartottam tőle, hogy meg sem fogom érezni, úgy be fogom tudni majd kapni az egészet, de szerencsére az ellenkező hatás érvényesült az esetemben. A belseje egy barackszerű, szintén könnyed és finom gyümölcsdarabot rejt, amely oldja az íz „egyhangúságát”, ha netán valakit már ilyesfajta gondolatok terhelnének a fogyasztás közben a középrészhez érvén. 

 Az étlapra is érdemes figyelmet fordítani, rendkívül impozánsan illusztrált, a rajzoló igazi tehetség! 

A leginkább egy cipősdobozra és tartalmára, egy szép, női magassarkúra emlékeztető, Bébé Blanc névre keresztelt különlegesség szintén laktatóbb, mint azt első látásra gondolnánk. A fehér csokilapok között meghúzódó, pöttyökben felvitt tölteléket leginkább málnás eredetű ízhez tudnám hasonlítani. A cipő is fehér csokoládé, orrán a dísz pompont vélhetően marcipánból készítették.

Ha már párizsi kollekció, természetesen a macaronokat is ki kellett próbálni. Ezek esetében az ízpárosítások széles skálájából válogathatunk, személy szerint az epres-rózsás, csokis-málnás, vattacukros és nutellás példányok váltak leginkább kedvenceimmé. A macaron mérete szintén megtévesztő, hiszen a cseppnyi édesség kemény, ámde könnyű külseje és krémes, lágy belseje képes telítettségérzetet okozni már egy-két darab kipróbálásával.

Csokis-málnás macaron, háttérben az örök kedvenc Super Royal tortaszelettel

Super Royal, csokis-málnás és rózsás-epres macaronok

A Moulin Rouge névre hallgató, szélmalmot mintázó süti ízben leginkább az Eiffeléhez hasonlatos, csupán a csoki mellé kevert másodlagos aroma tér el, ami ez esetben málnás. A malom szélkerekei papírból vannak, tehát ezt inkább ne együk meg, annyira éhesek úgy sem leszünk a végére érve, hogy még a vasszöget, azaz jelen esetben a papírforgót elfogyasztani kényszerüljünk. 

Az elégedett zsákmányoló :) 

A külső piros borítás helyét belül csoki veszi át, színezék nélkül, némi málnás töltelékkel, amely olyan magasságokba emeli az íz-élményt, hogy személy szerint eddig ez a kedvencem a kollekcióból. (Ejj, de kár, hogy csak most kóstoltam meg először!) 

 

A Revue nevű poharas édesség könnyed krém, nekem ez túl tejszínes érzetet keltett, de Andi meg volt elégedve vele. :)

A nutellás macaront is ez alkalommal ízleltük meg először, amely számomra most No. 1 lett a macaronokat illetően. Nem túl édes, mégis csoda finom! Ezt mindenképpen ajánlom a Sugar Shopba látogatóknak.

Összességében elmondható, hogy bár az árak elég borsosnak tekinthetőek, az ár-érték arány megfelelő, a finomságok kívül-belül megérik a rájuk fordított összeget. Akár rossz a kedvem, akár egy meglévő jó napot akarok még jobban lezárni vagy egyszerűen csak kedvem szottyan némi édes táplálék magamhoz vételéhez, itt a helyem, ahol tartózkodásom alatt vélhetően ki tudom zárnia világ problémáit, ahogy eddig is tettem. :) Ha kedvet kaptatok a Párizs-kollekció közelebbi szemügyre vételéhez, siessetek, november 5-ig már nincs sok idő! Még az is lehet, hogy összefutunk. :) 

Kollektív haul: a finom falatok mellett egy szép ékszer is került aznap a birtokomba. :) 

My NameDay (memories)

Július 26-án volt a névnapom.
Gondolom, sok újdonsággal nem szolgálok, ha azt mondom, Magyarországon a névnapokat meg szokás ünnepelni. Vannak, akik nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, ám én az ellenkező kategóriába tartozom. Mivel alapjában véve szeretem a társasági eseményeket és szeretek ünnepelni, összejövetelt szervezni vagy szimplán csak résztvevőjük lenni, ráadásul ez az egy személyes jeles napom van az évben, amit a "nyári szabadság" idején ülhetek meg, kiváltképp fontos számomra. Ezért is voltam igazán kíváncsi, hogy vajon hány embernek fog eszébe jutni a nevem napja, főképp, hányan emlékeznek meg róla, hogy, bár majdnem mindenki a közkedvelt becenevemen, Inának szólít, Anikó a polgári és egyébként szintén kedvelt keresztnevem. (Ha már én évközben igyekszem figyelni a naptárt és mindenkit felköszönteni ez alkalomból is.)
Főleg annak tudatában viseltettem igazán érdeklődéssel ez iránt, hogy, míg a születésnapomat megjelenítette valamennyi ismerősöm számára a Facebook, amely boldog-boldogtalant emlékeztethetett az én jeles dátumomra, addig a névnapok esetében nincs a közösségi oldalnak ilyen kijelzője – nem meglepő módon, hiszen külföldön nagyrészt nem ünneplik.
Ezért aztán különösen meglepő volt, hogy olyanok is felköszöntöttek, akiktől erre nem is számítottam volna. Természetesen akadtak, akik elmulasztották mindezt, de összességében nincs okom panaszra, nem ez volt az első és vélhetően nem is az utolsó eset.

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, akinek eszébe jutottam a nevem napján!

Mivel anyukám is velem egy napon ünnepli a névnapját, az elmúlt években szokássá vált, hogy ezen a napon közös programot tervezünk. Ez általában abban teljesedett ki, hogy kedvenc kávézómba és egyben "törzshelyembe" látogattunk el ketten, a budai Café Miró Várba, tavaly pedig barátnőmmel, Vikivel is ott névnapoztunk, ám, a szóban forgó vendéglátóhelyet sajnos az idén bezárták. Így új desztinációt kellett keresnem erre a napra.

Café Miró Vár. Kép 2008-ból

Annak ellenére, hogy idén éppenséggel senki nem ért rá, aki velem tarthatott volna ünnepleni, egy percig nem aggódtam: egyedül is remek napot tartottam, sőt, nem teljesen egyedül, mivel aznap zajlott épp az Audi Kupa első napja Münchenben, egy kétnapos, négy csapatos szponzori focitorna, melynek a Bayern München is résztvevője volt, így elfogadtam Viktor meghívását az esti közös meccsnézésre is.
A tárgynapon fel akartam kelni korábban, de aztán visszaaludtam, így végül a hosszas készülődésnek is csak délután kezdhettem neki. Röviddel délután 4 órát követően mentem el itthonról, először Újpalotára vezetett az utam, majd onnan át Budára. Este pedig a már említett közös meccsnézésre voltam hivatalos Angyalföldön. Három távoli célpont, mindezt egyetlen napszakban. :)

Hosszú út vezetett Budára, mind oda, mind vissza, ráadásul egy 8 centis magassarkú cipőben vágtam neki a napnak, de elég edzett vagyok már, úgyhogy ez nem okozott problémát. Az elmúlt években arra az érdekes megfigyelésre tettem szert, hogy minden névnapomról, amikor a Budai Várban és a törzshelyemen ünnepeltünk, van képem magamról a Deutsche Botschaft előtt állva, kedvenc országom iránti szeretetem és elkötelezettségem jelképeként.

2008.

2010.

Így, a Várhoz érve, első utam természetesen a Deutsche Botschaft épületéhez vezetett. Azt hiszem, az arra jövő emberek nemigen értették, mi az a letörölhetetlen mosolygás, ami kiült az arcomra, de hát, nekem ez a helyszín eddig is különleges volt, május óta pedig még különlegesebb. (Erről a későbbiekben tervezek írni, de páran már kitalálhatták, mi okból említem mindezt.) Lévén, hogy egyedül voltam, próbálkoztam az időzített képkészítéssel, de végül jobbnak láttam megkérni egy arra sétáló pár egyik tagját, aki rögtön eleget is tett a kérésemnek.

2011.

Mivel a korábbi törzshelyem, ahogy fentebb említettem, ugyancsak az Úri utcában volt, mígnem idén be nem zárták, evidens volt tehát, hogy oda nem mehetek már be. Ezért aztán, egy kör séta után letelepedtem a törzshelyemmel szemközt lévő Hadik Étteremben. Csak egy cappucinot, kedvenc kávéfajtámat szerettem volna inni, mielőtt indultam volna a meccsnézésre, így azzal tértem be a vendéglátóhelyre, hogy tudok-e bankkártyával fizetni. A pincérek, bár előzetesen arról tájékoztattak, hogy csak ötezres tétel felett vehető igénybe a kártyás fizetés lehetősége, hamar megállapították, hogy megoldják, efelől ne legyen gondom. :) Nagyon kedvesek voltak, így nem volt kérdés, hogy maradok a vendéglátóhelyen.

Megkaptam a kávémat, majd megkértem őket, készítsenek már rólam pár képet. Azon túl, hogy egyből eleget tettek a kérelmemnek, még két másik hátteret is javasoltak a képekhez, így született meg a Mátyás templomos kép.

Amíg kortyolgattam az italomat, szóba elegyedtem a képeket készítő felszolgálóval. Néhány éve elég hamar megtalálom a közös hangot az emberekkel, főleg, ha a futballtémához is hozzá tudnak szólni.:) Nem volt ez másként jelen esetben sem, aztán beszéltünk szakmai dolgokról – hiszen ő nekem kolléga –, majd szót ejtettünk még sok dologról, futballról, arról, hogy manapság mennyire képzetlen emberek kerülnek ki a vendéglátóipari karról a főiskolán, stb. Végül annyira megkedvelt engem, hogy még a lenti borospincét is megmutatta nekem, pedig ezt átlagos vendégek nemigen láthatják. No, de, ugye, én nem voltam egy átlagvendég, hiszen szakmabeli vagyok. Kifelé menet meg is jegyezte, hogy majd jöjjünk el ide a párommal is vagy kollégáimmal, de, akkor is nézzek be, ha csak épp erre járok. Kicsit Andries Jonker tavaly hozzám intézett szavai idéződtek fel bennem ennek hallatán, mindenesetre itt könnyebben tudtam ígéretet tenni erre, mint Jonkernek, hiszen évente legfeljebb kétszer vagyok csak Münchenben, sajnos.
Ezt követően indultam át a közös meccsnézésre. Az első félidő végére értem oda, amikor 1:1 volt az állás, ez később nem is változott, így tizenegyespárbajban dőlt el a döntőbejutás sorsa. A Bayern jutott be a döntőbe, nagyon örültem a csapattól ajándékba kapott eredménynek. :)

Mindezt együttvéve, úgy érzem, egy kifejezetten jó napot tudhatok magam mögött.

Néhány, a Budai Várban készített további kép aznapról:

Timi Szivárvány-sminkje által inspirált sminkem :)

Végezetül pedig, a nap kérdése:
Ti hogyan ünneplitek, egyáltalán, ünneplitek a névnapotokat?
Mekkora jelentőséget tulajdonítotok az események?
Van különleges, a névnapotokhoz fűződő élményetek, vagy valamely bevett szokás, amit erre az egy napra vonatkoztattok, mint nekem a budai ünneplés?
Írjátok meg kommentben!:)

Lunch at Csarnok Vendéglő

Meg kell, hogy mondjam, a legritkább esetben eszem étteremben, általában csak valamely jelentősebb alkalom apropóján fordul elő, esetleg, ha külföldön tartózkodom. Itt, Budapesten utoljára 2 évvel ezelőtt, a születésnapomon voltunk egy efféle vendéglátóhelyen, idén pedig szintén terveztük a jeles februári végi dátum környékére időzítve, de akkor az idő zsúfoltsága és a sok elfoglaltság okán lemondtunk terveinkről és egy későbbi, akkor még ismeretlen időpontba helyeztük át.

Anyukámnak volt az ötlete, hogy ezen a hétvégén kerekedjünk föl, mivel most végre van időnk a négynapos hétvége miatt is, ráadásul öcsémnek és édesapámnak pénteken lesz a névnapja, így ez a körülmény is az okok palettáján szerepelhetett.

Édesanyám már korábban kipróbálta a Csarnok Vendéglőt, ennek okáért esett rá a választás.

Jó döntésnek bizonyult: az étel nagyon finom volt, s végre tekintélyesebb adag, nem azok a kis "mintaadagok", mint sok más melegkonyhás vendéglátóipari helyiségben.
Mint szakmabeli, kiváltképp árgus szemmel tekintettem a felhozatalra, de két, a felszolgálás folyamán történő pici hibán túl nem találtam kivetnivalót semmiben.

Az elmaradhatatlan sörrel.:)

Igen, ugyanazt az outfit-et viseltem, mint a születésnapomon, de egyszerűen imádom ezt a színt és ezt a ruhát! Korábban megfordult a fejemben, hogy túladok rajta, most már nagyon örülök, hogy nem tettem meg.:)

Anyukám és öcsém ugyanazt rendelték: harcsafilé rántva hasábburgonyával, tartármártással



Én – szokás szerint – eltértem a közízléstől és mézes-mustáros csirkemell filét kértem roston steak burgonyával.

Általában nagyon bizalmatlan vagyok az efféle barna alapszínű mártásokkal, de ezzel semmi probléma nem volt, elnevezéséhez hűen a méz és a mustár is megfelelő arányban kelt életre benne. Kértem mellé utólag egy friss vegyes saláta köretet, ami teljesen passzolt a fogáshoz a mártás ellenére is, kinézetében és ízvilágában egyébként a bolgár nemzeti eledelre, a sopszka salátára emlékeztetett legjobban, ami augusztusi, másfél hetes bulgáriai tartózkodásom alkalmával elég gyakorta került elém az asztalra. (Ebből persze hiányzott a sopszka jellemző hozzávalója, a juhtúró.)

Desszertnek somlói galuskát rendeltünk, ezzel is meg voltam elégedve; a tejszínhab nem terjengett túl és érezhetően friss volt a piskóta, nem afféle kéthetes "cipőtalp". Az adag nem volt se sok, se kevés, éppen annyi, amennyi még "elfért" a gyomorban a laktató ebéd után.

Összességében nagyon elégedett vagyok az étteremmel kapcsolatos tapasztalatokkal, az ár/érték-arány is nagyon méltányos, belvárosi helyhez képest mindenképp.
Attól függetlenül is, hogy a végén sikerült kissé felöntenem a garatra :), jó kis ebéd volt ez, nem tarom kizártnak, hogy visszatérő vendég leszek.