"Ti vagytok a lényegesek"

2013… 

Amikor az ember életében váratlanul egy minden addiginál nagyobb törés következik be, sokba telik, míg újra a régi és erős lesz. Magam sem vagyok ezzel másként, ha az előző évet kell górcső alá vennem. Rengeteg elvárással léptem be 2013-ba és korán jött a fájó felismerés, hogy két kivételesen boldog esztendő után ez már közel sem úgy fog megmaradni az emlékezetemben, mint a nyugodtság, az elégedettség és legfőképp, mint az igazság diadala. Heteken át gondolkodtam, mi maradt meg számomra ebből az évből, amit majd pozitív érzéssel fogok emlékeimbe idézni évekkel később. Nos, a Bayern München sikerességén kívül nem is maradt egyéb tényező. De épp a Bayern emlékeztet persze arra is, hogy minden nyerő széria megszakad egyszer. Úgy tűnik, ez nálam 2012. december 31-én jött el és a folytatásra immáron egy egész évet kellett várni. 

Nyáron egy hetet töltöttem el Siófokon, talán ezt tudnám még kiemelni, mint különleges és egyben boldogító tényezőt a 2013-as év lajstromán. Sütött a hab, a víz kellemesen meleg volt, szólt a zene és szabad voltam, mint a madár. Csak a szívem volt nehezebb a Rosette-i kőnél. Így aztán, hiába mentem, menekültem el gondjaim elől, azok a gondolatokban csak ugyanúgy kísérő társaim voltak minden úton. Aztán, mint ez lenni szokott, épp akkor következett be a pozitív (szerencse)hullám érkezése, a változás, a jó, mikor a legkevésbé vártam. Mióta megoldódott életem problémája, valahogy minden újra megy. Minden sikerül, minden szerencsésen végződik – eddig. Szóval, 2014 úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér.

Sokszor írtam már visszatérésről és gyakori posztolásról. Idén ezt már nem ígérem meg. Azt viszont annál inkább, hogyha írok, akkor mindig azért, mert van miről. 
Köszönöm mindazoknak, akik követtek és azoknak még jobban, akik még mindig elolvassák a bejegyzéseimet. A számok, a szavak mellékesek – itt TI vagytok a lényegesek. 
Akkor tehát vágjunk bele: 2014, nagyon vártalak és maradj ilyen, amilyen vagy, mert bár még csak két hónapja létezel, máris gyógyírt találtál valamennyi, elődöd okozta szívsebemre.

Hívetek,

Ina

Mi lennék, ha... TAG

Ezidáig nem volt ilyen jellegű bejegyzésem, pedig szeretek minden olyan témát, amely a bensőt, a személyiséget engedi láttatni, főleg, ha azt egy-egy szóban képes kifejezni, mint az alábbiakban is. Így hát kedvet éreztem, hogy kitöltsem ezt a sok más blogon már publikált taget, íme, az én csokorra valóm, vagyis:

Mi lennék, ha

…évszak lennék: nyár

... hónap lennék: június

... a hét egy napja lennék: csütörtök

... a nap egy időpontja lennék: este 6 óra

... bolygó lennék: Neptunusz

... tengeri állat lennék: delfin

... berendezési tárgy lennék: fali művészi dombormű

... bűn lennék: restség

... folyadék lennék: pezsgő

... drágakő lennék: rubin

... fa lennék: fenyőfa

... madár lennék: karvaly

... virág lennék: rózsa

... időjárás lennék: verőfény

... mesefigura lennék: tündér

... hangszer lennék: hárfa

... állat lennék: házimacska vagy díjnyertes ló :)

... szín lennék: hot pink, azaz meleg ciklámenszín :)

... érzelem lennék: megindultság

... zöldség lennék: paprika

... hang lennék: hárfaszó

... elem lennék: víz

... zene lennék: klasszikus

…dal lennék: Dél-Korea himnusza

…film lennék: Szemtől szemben (Heat)

... könyv lennék: Lance Armstrong: Bicikli életre-halálra

... étel lennék: Bavarian Sandvich (bajor szendvics)

... fűszer lennék: fahéj

... hely lennék: München

... íz lennék: édes

... illat lennék: rózsaillat

…parfüm lennék: Kylie Minogue - Darling

... hit lennék: katolicizmus  

... testrész lennék: kéz

... arckifejezés lennék: derűs mosoly

... tanóra lennék: történelem 

... mese lennék: Sailor Moon (itthon emlékeim szerint a „Varázslatos álmok” címet viselte)

... szám lennék: 28

... ruhadarab lennék: (pink) estélyi ruha

... ékszer lennék: gyűrű

... kiegészítő lennék: női táska

... szeretet megnyilvánulása lennék: csók

... rovar lennék: pillangó

... gyümölcs lennék: görögdinnye

Ti mikkel tudnátok azonosulni a felsorolt pontokon belül? 

Sugarbird Fashion Show - Divatbemutatón jártam

Bár már évek óta kapom a meghívókat a Sugarbird aktuális bemutatóira, még csak most tudtam egyen valóban jelen is lenni. Csütörtökön, január 31-én rendezték meg a Nagy Báli Bemutatót és őszintén szólva, egy ideig gondolkodtam, hogy leírjam-e a véleményemet, mert az érzéseim a divatbemutató után ill. azzal kapcsolatban meglehetősen vegyesek. Ám, mivel mindig, minden körülmények között a tényleges, valós tájékoztatásra törekszem, természetesen hosszútávon nem volt kérdés, megosztom-e a személyes tapasztalataimat veletek.

Már a regisztráció sem ment zökkenőmentesen: mikor január 23-án beérkezett hozzám a meghívó, egyből regisztráltam az eseményre, hiszen sejtettem, milyen nagyarányú érdeklődés övezi majd a Sugarbird legújabb kollekciójának bemutatását. Azt reméltem, ezután rögtön kapok majd egy visszaigazoló e-mailt, de ez nem történt meg, így hát vártam türelmesen. Eközben a Facebookon létrehozott eseménynél szinte óránként cserélődtek a paraméterek: bár a meghívón szereplő információk szerint minden regisztrált vendég számára ingyenes a belépés, a Facebookon módosítottak értelmében úgy tűnt, mindenkinek egységesen 2000 Ft a belépő. Értetlenül álltam ezelőtt, hiszen akkor miért nem ez van feltüntetve a meghívón? A hétvége felé lassan körvonalazódtak a dolgok, de visszaigazoló e-mail és konkrétumok hiányában pénteken elfogyott a türelmem és írtam a Sugarbird kérdezz-felelek oldalára, de a válasz ott is jóideig, egy teljes napig váratott magára. Egy hölgy ekkor közölte velem Facebook-üzenetben, hogy majd hétfőn utánanéz mindennek, s megkapom a visszaigazolást is. Amire aztán hétfő estig kellett várnom. Már kellően elment a kedvem az egész bemutatótól és közel álltam ahhoz, hogy az addig tapasztaltak alapján viccnek tituláljam az egészet, amikor hétfő este fél nyolckor megérkezett a várva várt, visszaigazolást hirdető dokumentum. Igen ám, csakhogy, mikor megnyitottam, ez a megszólítás fogadott: „Kedves Eszter”. Itt már tényleg nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Két keresztnevem annyira különleges párost alkot így, együtt használva, hogy nem értettem, miként lehet ezt eltéveszteni. Így hát ismét billentyűzethez nyúltam, hiszen a megszólítás értelmében még mindig nem tudhattam, ez az e-mail tényleg nekem szól vagy csak véletlenül került hozzám. Ezt követően kisvártatva, minden előzetes kommentár nélkül megérkezett a válasz, amiben szürkével még ki is volt emelve vastagon a javítás – csupán a keresztnevet cserélték ki az előző mailen. Legjobb barátnőm ekkor már megállapította, őt vélhetően kirúgnák egy ilyesfajta névcseréért, itt viszont az event managernek titulált hölgy még elnézést sem kért a nyilvánvaló tévedésért. Talán érezte ő is, hogy ez  - mai szóval élve - „nagyon gáz”, mert szerdán, az esemény előtti napon beérkezett, ismételt regisztrációs levélben már szíves megértésemet kérte a rendszer meghibásodására hivatkozva. Ezen ismét mosolyogtam, hiszen vélhetően én is a rendszerre fognám a mulasztásomat hasonló esetben. :)

Összességében tehát, mire eljött a csütörtök, egyáltalán nem voltam felvillanyozva a bemutató gondolatára, de mindenképp adni akartam még egy esélyt a Symbolnak és a Sugarbirdnek, ezért természetesen este irányt vettem az esemény helyszíne felé.

Nagy meglepetésemre abszolút időben érkeztem, még a kapunyitást tekintve is, ami számomra azért bírt ekkora jelentőséggel, mert szökőévente egyszer járok arra (vagy még pontosabban: szinte soha) és a város másik végéből nem olyan egyszerű eljutni bárhova is, pláne tömegközlekedéssel. Itt viszont egyből megbizonyosodhattam afelől, hogy sietni is felesleges lett volna: kígyózó sor állt a Symbol bejárata előtt és elég lassan ment a beléptetés. Párosan, csoportosan léphettük át az épület küszöbét, átlagosan 6-8 főt engedtek be egyszerre. Logikus, hogy egy regisztrációt igénylő eseményre nem mehet be mindenki együtt, de erre, hogy kint fogunk majd ácsorogni egy darabig, nem számítottam – lévén, mégiscsak tél van, még akkor is, ha szerencsénkre éppen +10 fokot mutatott a hőmérő. A legtöbb női vendég ráadásul félelmetes platformokban és tűsarkakon baktatott, nekik bizonyára nagyon „kellemes” lehetett ez a várakozás, csakúgy, mint ahogyan némelyikük falatnyi ruhadarabjaira tekintettem. Már szinte csak attól fázni kezdtem, hogy rájuk néztem, s hálát adtam magamban a Jóistennek, hogy nálam a divatmánia és a józan ész közül utóbbi diadalmaskodott, amikor télhez méltóan öltöztem és egy lapos, fekete csizmát választottam az outfithez – gondolván a valószínűsíthető, több órás álldogálás megpróbáltatásaira.

 Pink színű karszalagot kaptunk a belépéshez.

Végre aztán eljött a pillanat, amikor beléphettem a Symbolba, s szerencsére a regisztráltak listáján egyből megtaláltam önmagam. Kaptunk welcome drinkre jogosító kupont, ez kellemes meglepetés volt. Utam sokadmagammal eztán a ruhatárba vezetett, ahol 200 Ft ellenében megőrzésre került a téli „védőfelszerelésem”.

Ötletes megoldásnak bizonyult, hogy a labirintusszerűen kialakított folyosókon nyilak mutatták az utat a bejárattól a ruhatárig, majd onnan a welcome drinkes pultig. Az üdvözlőital pezsgőből állt, ízlelés alapján valószínűleg félszáraz lehetett. Ezt már a Symbol táncparkettjének is tekinthető belső, tágas részén érzékelhettem, ahol a percek múlásával egyre csak többen és többen lettünk. Ekkor már úgy láttam jónak, ha megállok oldalt, a lépcsőkön és onnan kémlelek át a túloldalon lévő, hosszú, magasított színpad felé.

Eddigre már jócskán túl voltunk a kezdésként hirdetett kilenc órán, s fél tízet is mutatott már az óra, mikor a tervezők és a modellek, a rajtuk lévő ruhákkal együtt még sehol sem voltak. Valamivel ezután tűntek fel a színen a márka tervezői, Bódi Sylvi, Dukai Regina, Zimány Linda, Debreczeni Zita és a hozzájuk nemrég csatlakozott Weisz Fanni. Ahogy (Lindát kivéve) elhaladtak mellettem, s eltűntek a színfalak mögött, szólásra emelkedett Sári Évi, az est háziasszonya, aki felkonferálta a fellépőket, a divatbemutatót, valamint saját zenekarát. Az előadók sorát az X-Faktorban feltűnt Muri Enikő nyitotta, aki saját szerzeményét adta elő. Ugyan engem személy szerint rendkívül hidegen hagynak a tehetségkutatók, így az a versengés is, amiben ő mérette meg magát, itt magam is meglepődtem, mert kifejezetten jól énekelt és ami talán a legkiemelendőbb: nem playbackről. Ugyanez mondható el Csobot Adélról is, aki a divatbemutató záróakkordjaként lépett fel, s szintén az X-Faktorból ismerhetjük. Örvendetes, hogy ezek az énekesnők tényleg emelték produkcióikkal az est fényét, ahogy a meghívóban is állt, ami egyszersmind valóban kellemes csalódás volt nekem, aki egyébként meglehetősen szkeptikus vagyok mindenkivel szemben, aki egy hazai tehetségkutatóban vált ismertté.  

Muri Enikő után már valóban a fashion show következett, a zenei aláfestést ekkor már Sári Évi és zenekara szolgáltatta. Évit kifejezetten nem kedveltem idáig, de most némileg megváltozott róla a véleményem - jól szólt, tetszett a hangja élőben.

Amilyen kellemes csalódás volt minden fellépő, olyan nagy meglepetés is volt számomra a ruhák felhozatala. Méghozzá negatív értelemben. Eddig minden Sugarbird-kollekcióban több volt az olyanok aránya, ami tetszett, mint ami nem, de itt most jelentősen az utóbbiak felé billent a mérleg. Nagyon jelentősen. Színeket, változatos mintákat és formákat vártam az új repertoártól, ehhez képest főleg fekete ill. sötét, egyszerű szabásvonalú és unalmas, gyér formavilágú anyag-adagot kaptam. Persze, itt is akadtak darabok, amelyek elnyerték tetszésemet, de sokkal kevesebb, mint korábban bármikor. Mivel a kollekciót a báli trenddel azonosították, joggal feltételeztem valami, főleg tarkább összeállítást, ráadásul az én értelmezési tartományomban a „káprázatos csillogás” is nagyon távol áll ettől a repertoártól, amivel a bemutatót fémjelezték. Ahhoz ez meglehetősen kevés. A kollekció egyértelműen legkevésbé sikerült darabja az egész bugyit láttatni engedő menyasszonyi ruha, amit még egy baráti összejövetelre vagy egy maszkabálba, viccből sem vennék fel, nemhogy a saját esküvőmre, életem legszebb napjára.

Le is ment rövid idő alatt a ruhák prezentációja, s nekem az volt leginkább az érzésem mind a kollekcióval, mind az egész eseménnyel kapcsolatban, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Tehát, hogy sokkal nagyobb durranásnak volt beharangozva, mint ami végül is lett belőle.

Miután a fashion show lezárásaként felvonultak a tervezők, majd Csobot Adél is elénekelte a dalát, kiderült, hogy az igazi buli, amit este tíztől hirdettek meg, valójában csak éjféltől fog indulni, addig pedig Sári Évi énekel zenekara kíséretében tovább. Bár valóban tetszett a hangja, a hangulat inkább egy nyugis pubba illett, aláfestésnek sörözés mellé, mintsem táncparkettet szétszedő partyhoz, így ekkor láttam elérkezettnek az időt a távozásra. Még körbementem egy kicsit az épületben – ami az embertömeg miatt nem volt olyan könnyű feladat –, majd irány a ruhatár és rövidesen már úton voltam haza.

Összességében nem bánom, hogy elmentem, annak ellenére sem, hogy érzéseim valóban ambivalensek és többet vártam, mint amit kaptam. Tapasztalatnak jó volt és legalább belekóstoltam, milyen egy ilyen estély, hiszen korábban sokszor bántam, hogy ki kellett őket hagynom. Talán leginkább a szív és lélek beletételét hiányoltam a szervezőktől a programba: szerintem a résztvevők nagy része unatkozott a bemutató előtt, nem volt meg az az igazi bulihangulat, kissé pörgősebbé lehetett volna azt tenni – amihez nem állítom, hogy az élőzene a legmegfelelőbb választás. A helyszín alapvetően tetszett, hiszen a Symbol valóban egy exkluzív rendezvényhelyszín, de szerintem kicsi egy ilyen kaliberű divatshow-hoz és ennyi ember, úgy vélem, nem tud kényelmesen elférni egy olyan bemutatón, ahol a látványon lenne a hangsúly – hiszen megnézem én kivetítőn, ha kell, de nyilván nem ezért megyek oda, hanem azért, hogy a saját szemeimmel, közvetlenül ráláthassak a történésekre.

Egyszóval, köszi, Sugarbird, a finom rózsaszín mignonokat, a pezsgőt, az exkluzív környezetet és a bemutatót, de máskor legyetek körültekintőbbek, következetesebbek, hűbbek a leírtakhoz, vigyetek több fantáziát a ruháitokba, s adjátok bele jobban a szíveteket-lelketeket. És ne késsetek ennyit.

 *

Kiválogattam a kollekció nekem tetsző darabjait, melyeket az alábbiakban láthattok: 

Ennél a ruhánál főleg a szín diadalmaskodott.

A kedvenc ruhám a kollekcióból. Gyönyörű ez a minta!

Egy gondolat a választásról

Világszerte sokan követték figyelemmel a november 6-i amerikai elnökválasztást, s még többen adtak hangot saját meggyőződésüknek, így megérett bennem az elhatározás, hogy kivételesen én is ekképp tegyek, s publikáljam azt, amit én gondolok az eseményről.

Itt kívánom megjegyezni, hogy nem célom a blogot politikai célokra felhasználni, mint ahogyan nem is szeretném, ha ez a téma nagy arányban jelenne meg rajta, ez most a ritka alkalmak egyike, amikor megosztom Veletek a saját, szuverén vélekedésemet ebben a tárgykörben is.

Mitt Romney republikánus elnökjelölt és Barack Obama regnáló, demokratapárti elnök minden idők legdrágább és talán legkiélezettebb kampányát vívta egymással, amit már legalább egy éve elindítottak. Itt, Magyarországon megszokhattuk, hogy a kampányok jobbára csak egy fél évvel az aktuális választások előtt éleződnek ki, ám a tengerentúlon jóval előbb hozzálátnak az aspiránsok önmaguk népszerűsítéséhez. Érthető is, hiszen ott egy óriási ország sokkalta nagyobb lakosságát kell megszólítaniuk. Éppen ezért, érdekes európaiként az ottani rendszert szemlélni, hiszen oly sokban eltér hazánk és egyáltalán, az Európában bevett gyakorlattól, ami a választási szisztémát illeti. Egyes dolgokban azonban mégis hasonló.

Például abban, hogy az ország vezetőit és kormányát itt is 4 évente választják. Én még tisztán emlékszem 4 évvel ezelőtti eseményekre és már abban az évben is Obamára tettem volna a voksom, mégpedig azért, mert úgy éreztem, 8 esztendő (rossz) republikánus kormányzása után változásra van szükség. Barack akkori ellenfelét, John McCaint pedig egyénileg is alkalmatlannak tartottam az elnöki posztra.

Ha én is szavazati joghoz jutottam volna most az Egyesült Államokban, idén sem lett volna másként: ezúttal is inkább Obama, mint Romney programja és személye volt számomra elfogadhatóbb. Azért azt írom, hogy elfogadhatóbb és nem legmegfelelőbb, mert ilyen a politikai életben voltaképpen nincs. Nincs olyan politikus és politikai program, ami mindenki érdekeit egyaránt szolgálná és, ami mindenkinek azonos módon tetszene. Aki azt hiszi, lesz valaha olyan politikai erő, amely tökéletesen az ő gondolatait fogja közvetíteni és minden lépésével jobb lesz az ő egyéni élete, az álomvilágba ringatja magát.

Téves az a feltételezés is, hogy amit Obama rosszul csinált, azt Romney majd azonnal igyekezett volna megváltoztatni. Általános jellemző, hogy az új elnök vagy miniszterelnök éppen azon intézkedések megreformálását odázza el, amelyek sokak számára negatívként jelenítődtek meg. Hogy konkrét példát is említsek, volt egyebek mellett egy ilyen jellegű felvetés is, hogy Obama rossz elnök, mert megszigorította a bevándorlási feltételeket.

Biztos vagyok benne, hogy a bevándorlás feltételeinek szigorításán a republikánus jelölt sem enyhített volna. Ami valahol érthető. Momentán egyetlen politikai vezetőnek sem célja az emigráció ösztönzése, pláne nem olyan államokban, ahol ez mindig is jelentős volt. Természetesen, vannak olyan esetek, amikor még az ilyen államok is kivételt tesznek, például hiányszakmák esetében. De, ha valaki teljesen átlagos képesítéssel akar nekivágni a nagy kalandnak, az jobb, ha figyelembe veszi, hogy, ami nekünk rossz, nem biztos, hogy rossz az ottaniaknak. Mindig is úgy véltem, hogy egy ország vezetőjének elsősorban saját népének érdekeit kell szolgálnia. Még akkor is, ha ez nekem nem tetszik, mert, ha az adott nemzet lakóinak az az érdekük, amit a vezetőjük képvisel, akkor hiába rossz az a külföldieknek: el kell fogadni, bele kell törődni vagy épp alkalmazkodni kell hozzá. Miért is haragudnék egy elnökre vagy kormányfőre ezért? Ez olyan lenne, mintha a saját kormányomra azért orrolnék meg, hogy miért az én érdekeimet nézi és miért nem azt, hogy mi jó a külföldnek. Egy ország azért választja első embereit, hogy a saját nemzetüknek, a benne élőknek jobb legyen, nem pedig az oda pályázóknak.

A konkrét példához még annyit, hogy nekem több ismerősöm is dolgozott évekig az utóbbi 4 évben az USA-ban, tehát az Obama-kormány ideje alatt. Mindezt segítség és kint élő rokonok vagy barátok megléte nélkül, mégis sikerült nekik. Csak saját magukon múlt az is, hogy hazajöttek, de ez azt jelenti, hogy azért csak megtalálták a módját, hogy kijuthassanak és megvethessék a lábukat a kontinensen. Vagyis, nem hiszem, hogy aki nagyon akar, az ne találná meg a lehetőséget, ahogyan én már most tudom, miként tudnék letelepedni az Államokban, ha akarnék. Pontosabban, ha ott akarnék és nem Németországban.

Bár az én hőn szeretett Germániámban jelenleg az a párt kormányoz – igaz, koalícióban -, amelyikkel az ottaniak közül legjobban tudok azonosulni, mégis lehetnék róluk negatív véleménnyel, mert az ottani „pártom” nem igyekszik konkrétan az én kedvemre tenni. 10 éve tudom, hogy külföldön szeretnék majd élni és az utóbbi 6 évben ennek egyértelmű célpontja Németország volt. Ha olyan volnék, amilyen nem vagyok, naponta szidhatnám német „kormányom” vezetőit, hogy miért szigorítottak az állampolgárság megszerzésének lehetőségén, holott az ottaniaknak is elegük van már a sok idegen ajkú polgárból, akik többsége integrálódni sem hajlandó és semmi olyan különleges tehetséggel vagy képesítéssel nem bír, amivel ne rendelkezne bármelyik született német is. Ha ezt figyelembe veszem, azt mondom, igazuk van, annak ellenére, hogy saját szempontból ez nem túl kedvező, hiszen nem fogom automatikusan megkapni az állampolgárságot még aznap sem, amikor hozzámegyek egy némethez. Sőt! Gyerekeink is csak akkor fognak születéstől német útlevéllel rendelkezni, ha ott hozom a világra őket. Őszintén szólva, ebben sem találok kivetnivalót. (Miért gondoskodna Németország olyanokról, akik esetleg aztán soha egy percet nem élnek és dolgoznak az országban?) Persze, mindennek felismerése feltételez némi objektivitást és tájékozottságot, mindazonáltal, emiatt teljesen életszerűtlen egy politikusra vagy pártra neheztelni és dilettánsnak bélyegezni, inkább az adott ország népére kellene, amiért olyan „szemetek”, hogy arra szavaztak, aki szerintük megfelelően képviseli a kívánalmaikat...

Az amerikai elnökválasztás párviadalára visszatérve, Mitt Romney szerintem ott is hibát követett el, hogy nem nagyon igyekezte magát megismertetni az Egyesült Államokon kívül. Így külföldön elsősorban azok értesülhettek életpályájáról és terveiről, akik egyébként is élénken érdeklődnek a külpolitika iránt (köztük jómagam). Ellenben Barack Obamáról és programjáról már 2008-ban is sok információ jutott el például Európába és ez 2012-ben is folytatódott. Kampányuk elején még mindketten arról beszéltek, hogy azonnal ki kell vonni a katonai csapatokat Afganisztánból, ugyanakkor a kampány végére Romney már 2014-ig kitolta volna ezt az intézkedést és van egy olyan érzésem, hogy győzelme esetén következő lépésként Iránt vette volna célba. (Republikánus elnököktől egyébként sem áll távol a mocskos és értelmetlen háborúk kirobbantása, elég csak George W. Bush 8 évig tartó regnálására gondolni.) Ami még különösen megragadta a figyelmemet, az az volt, hogy 10 évig nem fizetett adót. Ezt meggondolva, joggal teheti fel a kérdést minden adófizető, hogy miként képviselhetné egy ember ezek után tisztán, erkölcsösen és méltón őket, akinek a múltján ekkora folt van?           

Persze, Barack Obama sem a legjobb választás, ám, mint mindig és mint minden országban, jelen esetben is úgy vélem, a Szókratészi elvet kell(ett) mérlegelni és ez alapján a kisebb rosszat választani. Természetesen, mindenki eldöntheti magában, hogy melyikük a kisebb rossz, de szerintem nem Romney volt ebben a párosításban ez a személy.

Obamának sokan felrótták még a munkanélküliség nagy arányát. Nekik azt üzenném, hogy kezdjenek el gondolatban visszamenni az időben, konkrétan addig, amikor kitört a gazdasági világválság. Legjobb emlékeim szerint ez 2008-ban történt, Barack Obamát pedig 2009. január 20-án iktatták be hivatalába. Az elbocsátások ezalatt már megkezdődtek, de ebben sincs semmi meglepő, hiszen ez a világválságok vonzata, melyek ilyen nyomokat hagynak maguk után. Ez minden országban így volt, mindenhol megemelkedett a munkanélküliség, nem csak Amerikában. Az Up in the air című film (itthon az Egek ura címet kapta) remekül mutatja be ezt a jelenséget, az elbocsátások utáni helyzeteket, lelkiállapotokat, valós szereplők közreműködésével. A filmet 2008-ban forgatták, tehát ez is azt igazolja, hogy a folyamat már akkor kezdetét vette. Ebbe akkor még, ha akart volna, se tudott volna beleszólni Barack Obama, így ez az érv is csak egy azok közül, amelyeket nem látok felróhatónak a részére, ha az elnöki tevékenységét kívánom vizsgálni.

Mindezt összevetve, szerintem a jelenlegi elnök volt a jobb választás a két jelölt közül és úgy tűnik, az amerikaiak többsége is így gondolja, különben aligha tudott volna a Demokrata Párt ismét választási győzelmet aratni.

Amiért jónak láttam mindezt felsorolni, az pedig azon alapszik, hogy néhányan úgy gondolták, nem lehet releváns a véleményem azért, mert nem ott élek. Tény, az átlagember nem láthat bele olyan szinten az ottani események alakulásába, mint aki ott tölti a mindennapjait, de ennyi erővel soha, semmiről nem fogalmazhatnánk meg saját álláspontunkat, aminek nem vagyunk a közvetlen közelében. Én személy szerint mindig fontosnak tartottam, hogy csak arról legyen véleményem, amit ismerek és, amit megismertem. Körülbelül 18 éve foglalkozom külpolitikával (is), naponta végigkövetve a hírműsorokat, a megfelelő sajtóterméketet, gazdasági lapokat, elemzéseket is átböngészve, angol nyelven éppúgy, mint az anyanyelvemen. Mitől irrelevánsabb hát az én véleményem egy olyan amerikainál, aki, noha ott él, fogalma sincs a belpolitikájáról, hiszen soha egyetlen hír- vagy politikai műsort meg nem nézett és még egy Ausztrália méretű országot sem tudna elhelyezni a térképen?

Nem hiszem, hogy a tájékozottság elhelyezkedés kérdése, pláne a mai világban, amikor az internetnek köszönhetően szinte azonnal értesülhetünk mindenről, amit tudni szeretnénk.
Ettől függetlenül, lehet, hogy valamit nem látok jól, de, amíg meg tudom indokolni, miért gondolom ezt vagy azt úgy, miért az az álláspontom, ami, addig joggal hihetem, hogy a véleményem relevánsnak, hiteles információkon alapulónak és alaposnak tekinthető. Mi több, tájékozottnak. A tájékozottság pedig, mint tudjuk, magabiztossá tesz.