2013. február 2., szombat

Sugarbird Fashion Show - Divatbemutatón jártam

Bár már évek óta kapom a meghívókat a Sugarbird aktuális bemutatóira, még csak most tudtam egyen valóban jelen is lenni. Csütörtökön, január 31-én rendezték meg a Nagy Báli Bemutatót és őszintén szólva, egy ideig gondolkodtam, hogy leírjam-e a véleményemet, mert az érzéseim a divatbemutató után ill. azzal kapcsolatban meglehetősen vegyesek. Ám, mivel mindig, minden körülmények között a tényleges, valós tájékoztatásra törekszem, természetesen hosszútávon nem volt kérdés, megosztom-e a személyes tapasztalataimat veletek.

 photo sugarbird-meghivo-symbol_zps075cb627.jpg
Már a regisztráció sem ment zökkenőmentesen: mikor január 23-án beérkezett hozzám a meghívó, egyből regisztráltam az eseményre, hiszen sejtettem, milyen nagyarányú érdeklődés övezi majd a Sugarbird legújabb kollekciójának bemutatását. Azt reméltem, ezután rögtön kapok majd egy visszaigazoló e-mailt, de ez nem történt meg, így hát vártam türelmesen. Eközben a Facebookon létrehozott eseménynél szinte óránként cserélődtek a paraméterek: bár a meghívón szereplő információk szerint minden regisztrált vendég számára ingyenes a belépés, a Facebookon módosítottak értelmében úgy tűnt, mindenkinek egységesen 2000 Ft a belépő. Értetlenül álltam ezelőtt, hiszen akkor miért nem ez van feltüntetve a meghívón? A hétvége felé lassan körvonalazódtak a dolgok, de visszaigazoló e-mail és konkrétumok hiányában pénteken elfogyott a türelmem és írtam a Sugarbird kérdezz-felelek oldalára, de a válasz ott is jóideig, egy teljes napig váratott magára. Egy hölgy ekkor közölte velem Facebook-üzenetben, hogy majd hétfőn utánanéz mindennek, s megkapom a visszaigazolást is. Amire aztán hétfő estig kellett várnom. Már kellően elment a kedvem az egész bemutatótól és közel álltam ahhoz, hogy az addig tapasztaltak alapján viccnek tituláljam az egészet, amikor hétfő este fél nyolckor megérkezett a várva várt, visszaigazolást hirdető dokumentum. Igen ám, csakhogy, mikor megnyitottam, ez a megszólítás fogadott: „Kedves Eszter”. Itt már tényleg nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Két keresztnevem annyira különleges párost alkot így, együtt használva, hogy nem értettem, miként lehet ezt eltéveszteni. Így hát ismét billentyűzethez nyúltam, hiszen a megszólítás értelmében még mindig nem tudhattam, ez az e-mail tényleg nekem szól vagy csak véletlenül került hozzám. Ezt követően kisvártatva, minden előzetes kommentár nélkül megérkezett a válasz, amiben szürkével még ki is volt emelve vastagon a javítás – csupán a keresztnevet cserélték ki az előző mailen. Legjobb barátnőm ekkor már megállapította, őt vélhetően kirúgnák egy ilyesfajta névcseréért, itt viszont az event managernek titulált hölgy még elnézést sem kért a nyilvánvaló tévedésért. Talán érezte ő is, hogy ez  - mai szóval élve - „nagyon gáz”, mert szerdán, az esemény előtti napon beérkezett, ismételt regisztrációs levélben már szíves megértésemet kérte a rendszer meghibásodására hivatkozva. Ezen ismét mosolyogtam, hiszen vélhetően én is a rendszerre fognám a mulasztásomat hasonló esetben. :)
Összességében tehát, mire eljött a csütörtök, egyáltalán nem voltam felvillanyozva a bemutató gondolatára, de mindenképp adni akartam még egy esélyt a Symbolnak és a Sugarbirdnek, ezért természetesen este irányt vettem az esemény helyszíne felé.

Nagy meglepetésemre abszolút időben érkeztem, még a kapunyitást tekintve is, ami számomra azért bírt ekkora jelentőséggel, mert szökőévente egyszer járok arra (vagy még pontosabban: szinte soha) és a város másik végéből nem olyan egyszerű eljutni bárhova is, pláne tömegközlekedéssel. Itt viszont egyből megbizonyosodhattam afelől, hogy sietni is felesleges lett volna: kígyózó sor állt a Symbol bejárata előtt és elég lassan ment a beléptetés. Párosan, csoportosan léphettük át az épület küszöbét, átlagosan 6-8 főt engedtek be egyszerre. Logikus, hogy egy regisztrációt igénylő eseményre nem mehet be mindenki együtt, de erre, hogy kint fogunk majd ácsorogni egy darabig, nem számítottam – lévén, mégiscsak tél van, még akkor is, ha szerencsénkre éppen +10 fokot mutatott a hőmérő. A legtöbb női vendég ráadásul félelmetes platformokban és tűsarkakon baktatott, nekik bizonyára nagyon „kellemes” lehetett ez a várakozás, csakúgy, mint ahogyan némelyikük falatnyi ruhadarabjaira tekintettem. Már szinte csak attól fázni kezdtem, hogy rájuk néztem, s hálát adtam magamban a Jóistennek, hogy nálam a divatmánia és a józan ész közül utóbbi diadalmaskodott, amikor télhez méltóan öltöztem és egy lapos, fekete csizmát választottam az outfithez – gondolván a valószínűsíthető, több órás álldogálás megpróbáltatásaira.

 photo IMG_2339_zps67379699.jpg
 Pink színű karszalagot kaptunk a belépéshez.

Végre aztán eljött a pillanat, amikor beléphettem a Symbolba, s szerencsére a regisztráltak listáján egyből megtaláltam önmagam. Kaptunk welcome drinkre jogosító kupont, ez kellemes meglepetés volt. Utam sokadmagammal eztán a ruhatárba vezetett, ahol 200 Ft ellenében megőrzésre került a téli „védőfelszerelésem”.
Ötletes megoldásnak bizonyult, hogy a labirintusszerűen kialakított folyosókon nyilak mutatták az utat a bejárattól a ruhatárig, majd onnan a welcome drinkes pultig. Az üdvözlőital pezsgőből állt, ízlelés alapján valószínűleg félszáraz lehetett. Ezt már a Symbol táncparkettjének is tekinthető belső, tágas részén érzékelhettem, ahol a percek múlásával egyre csak többen és többen lettünk. Ekkor már úgy láttam jónak, ha megállok oldalt, a lépcsőkön és onnan kémlelek át a túloldalon lévő, hosszú, magasított színpad felé.
Eddigre már jócskán túl voltunk a kezdésként hirdetett kilenc órán, s fél tízet is mutatott már az óra, mikor a tervezők és a modellek, a rajtuk lévő ruhákkal együtt még sehol sem voltak. Valamivel ezután tűntek fel a színen a márka tervezői, Bódi Sylvi, Dukai Regina, Zimány Linda, Debreczeni Zita és a hozzájuk nemrég csatlakozott Weisz Fanni. Ahogy (Lindát kivéve) elhaladtak mellettem, s eltűntek a színfalak mögött, szólásra emelkedett Sári Évi, az est háziasszonya, aki felkonferálta a fellépőket, a divatbemutatót, valamint saját zenekarát. Az előadók sorát az X-Faktorban feltűnt Muri Enikő nyitotta, aki saját szerzeményét adta elő. Ugyan engem személy szerint rendkívül hidegen hagynak a tehetségkutatók, így az a versengés is, amiben ő mérette meg magát, itt magam is meglepődtem, mert kifejezetten jól énekelt és ami talán a legkiemelendőbb: nem playbackről. Ugyanez mondható el Csobot Adélról is, aki a divatbemutató záróakkordjaként lépett fel, s szintén az X-Faktorból ismerhetjük. Örvendetes, hogy ezek az énekesnők tényleg emelték produkcióikkal az est fényét, ahogy a meghívóban is állt, ami egyszersmind valóban kellemes csalódás volt nekem, aki egyébként meglehetősen szkeptikus vagyok mindenkivel szemben, aki egy hazai tehetségkutatóban vált ismertté.  
Muri Enikő után már valóban a fashion show következett, a zenei aláfestést ekkor már Sári Évi és zenekara szolgáltatta. Évit kifejezetten nem kedveltem idáig, de most némileg megváltozott róla a véleményem - jól szólt, tetszett a hangja élőben.
Amilyen kellemes csalódás volt minden fellépő, olyan nagy meglepetés is volt számomra a ruhák felhozatala. Méghozzá negatív értelemben. Eddig minden Sugarbird-kollekcióban több volt az olyanok aránya, ami tetszett, mint ami nem, de itt most jelentősen az utóbbiak felé billent a mérleg. Nagyon jelentősen. Színeket, változatos mintákat és formákat vártam az új repertoártól, ehhez képest főleg fekete ill. sötét, egyszerű szabásvonalú és unalmas, gyér formavilágú anyag-adagot kaptam. Persze, itt is akadtak darabok, amelyek elnyerték tetszésemet, de sokkal kevesebb, mint korábban bármikor. Mivel a kollekciót a báli trenddel azonosították, joggal feltételeztem valami, főleg tarkább összeállítást, ráadásul az én értelmezési tartományomban a „káprázatos csillogás” is nagyon távol áll ettől a repertoártól, amivel a bemutatót fémjelezték. Ahhoz ez meglehetősen kevés. A kollekció egyértelműen legkevésbé sikerült darabja az egész bugyit láttatni engedő menyasszonyi ruha, amit még egy baráti összejövetelre vagy egy maszkabálba, viccből sem vennék fel, nemhogy a saját esküvőmre, életem legszebb napjára.
Le is ment rövid idő alatt a ruhák prezentációja, s nekem az volt leginkább az érzésem mind a kollekcióval, mind az egész eseménnyel kapcsolatban, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Tehát, hogy sokkal nagyobb durranásnak volt beharangozva, mint ami végül is lett belőle.
Miután a fashion show lezárásaként felvonultak a tervezők, majd Csobot Adél is elénekelte a dalát, kiderült, hogy az igazi buli, amit este tíztől hirdettek meg, valójában csak éjféltől fog indulni, addig pedig Sári Évi énekel zenekara kíséretében tovább. Bár valóban tetszett a hangja, a hangulat inkább egy nyugis pubba illett, aláfestésnek sörözés mellé, mintsem táncparkettet szétszedő partyhoz, így ekkor láttam elérkezettnek az időt a távozásra. Még körbementem egy kicsit az épületben – ami az embertömeg miatt nem volt olyan könnyű feladat , majd irány a ruhatár és rövidesen már úton voltam haza.
Összességében nem bánom, hogy elmentem, annak ellenére sem, hogy érzéseim valóban ambivalensek és többet vártam, mint amit kaptam. Tapasztalatnak jó volt és legalább belekóstoltam, milyen egy ilyen estély, hiszen korábban sokszor bántam, hogy ki kellett őket hagynom. Talán leginkább a szív és lélek beletételét hiányoltam a szervezőktől a programba: szerintem a résztvevők nagy része unatkozott a bemutató előtt, nem volt meg az az igazi bulihangulat, kissé pörgősebbé lehetett volna azt tenni – amihez nem állítom, hogy az élőzene a legmegfelelőbb választás. A helyszín alapvetően tetszett, hiszen a Symbol valóban egy exkluzív rendezvényhelyszín, de szerintem kicsi egy ilyen kaliberű divatshow-hoz és ennyi ember, úgy vélem, nem tud kényelmesen elférni egy olyan bemutatón, ahol a látványon lenne a hangsúly – hiszen megnézem én kivetítőn, ha kell, de nyilván nem ezért megyek oda, hanem azért, hogy a saját szemeimmel, közvetlenül ráláthassak a történésekre.

Egyszóval, köszi, Sugarbird, a finom rózsaszín mignonokat, a pezsgőt, az exkluzív környezetet és a bemutatót, de máskor legyetek körültekintőbbek, következetesebbek, hűbbek a leírtakhoz, vigyetek több fantáziát a ruháitokba, s adjátok bele jobban a szíveteket-lelketeket. És ne késsetek ennyit.

 *

Kiválogattam a kollekció nekem tetsző darabjait, melyeket az alábbiakban láthattok: 

 photo 2013_01_31_Sugarbird_Symbol_Zsofi_118_zps5ae6637e.jpg

 photo 2013_01_31_Sugarbird_Symbol_Miki_009_zps88b109a1.jpg


Ennél a ruhánál főleg a szín diadalmaskodott.

 photo 2013_01_31_Sugarbird_Symbol_Zsofi_121_zps7e786789.jpg

A kedvenc ruhám a kollekcióból. Gyönyörű ez a minta!

 photo 2013_01_31_Sugarbird_Symbol_Miki_013_zps9d6161d1.jpg

 photo 2013_01_31_Sugarbird_Symbol_Miki_020_zps55638b8f.jpg

 photo 2013_01_31_Sugarbird_Symbol_Miki_021_zps47ee5770.jpg

4 megjegyzés:

  1. Jó volt ez az élménybeszámoló, köszi, hogy objektíven megosztottad az élményeidet :)

    VálaszTörlés
  2. Én köszönöm, hogy végigolvastad. :) Kicsit tartottam a reakcióktól, de hát, ennél jobbat nem lehetett kihozni a sztoriból. Én meg nem fogok valamit fényezni úgy, hogy közben ellenkező a tapasztalatom. Kár érte, pedig alapból kedvel(t)em a márkát. De ezt az eseményt sokkal-sokkal jobban meg lehetett volna szervezni.

    VálaszTörlés
  3. Szia Ina! En is szeretnek eljuti egy divatbemutatora a kozeljovoben...annyira regen voltam,es nagyon szeretem a hangulatat.Legkozelebb hivjal :)
    A Sugarbird rucikat csipem , de kicsit elszomorodtam kolllekcioval kapcsolatban,ahogy irtad a velemenyed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Kata!

      Szívesen hívlak legközelebb, bár most egy ideig valószínűleg nem fogom nagyon törni magam, hogy részt vegyek a Sugarbird rendezvényein. Kedvelem én is a ruháikat, ezért is lepett meg ez a kollekció, de remélhetőleg a legközelebbi jobban sikerül.

      Törlés