Nem ma volt az utolsó bejegyzés a blogon és erre nincs
igazán mentségem. Talán csak annyi, hogy a minőségi munkát szeretem és ezt
tartom fontosnak mindenekelőtt. Ha nincs elég időm kellő módon megfogalmazni
egy blogcikket, illetőleg bármilyen cikket, akkor nem fogok hozzá. Ezért aztán,
nem egyszer addig odáztam el egy-egy téma közreadását, míg az aktualitását
vesztette. De, még így is jobban jártam, mintha csak összecsaptam volna
gondolataim kifejezésre juttatását. Fércmunkához nem adom a nevem – még a
becenevemet sem, ha már itt tartunk.
Az idő tovaröppenése okán, úgy vélem, érdemes elöljáróban
egy kicsit visszatekintenem 2012 eddig eltelt részeire. Miként vártam és
reméltem, egy igazán jó esztendőt élek meg idén, mely azonban csak részben
köszönhető az általam legjobban várt két, ezen évben megrendezésre került
(sport)eseménynek, a futball Európa-bajnokságnak és a nyári olimpiának. Ezeken
felül is megannyi említésre méltó dolog történt velem. Vegyük most górcső alá
ezeket röviden, egy-egy mondatban:
2012 voltaképpen egy negatív és végtelenül szomorú ténnyel
ill. tudattal vette kezdetét: az első esztendő imádott édesapám nélkül, akit
múlt év decemberében vesztettem el. Mindig úgy éreztem, életem legnagyobb
traumájaként fogom megélni, amikor ez elkövetkezik és így is volt egy darabig,
de szerencsére drága páromnak köszönhetően a vártnál jobban vészeltem át ezt az
időszakot. Végtelenül hálás vagyok neki ezért is, hogy mellettem volt életem
ezen talán legembertpróbálóbb időszakában. Ennek köszönhetően az évkezdet már
szintén, mint pozitív érzület jelent meg számomra, ezt mi sem bizonyítja
jobban, minthogy az év első napjaiban már szakmai sikerekkel indított útjára az
esztendő.
Még szintén januárban immár 3. évemet töltöttem be, mint
szívműtét-túlélő. Akárcsak tavaly, idén is egy önálló posztban emlékeztem meg
erről.
Két nap különbséggel ünnepelhettem az fcbayernmunchen.hu-nál
meglévő szerkesztői kinevezésem első évfordulóját is.
Február elején egy ország megdöbbenésétől kísérve lehettünk
szemtanúi, amint 66 esztendő elteltével csődbe ment a Malév, a magyar
légitársaság. Ez engem ugyan nem érintett közvetlenül, mégis rendkívül
sajnáltam – és sajnálom most is - , hogy az ország egy újabb értéke került
ezáltal a süllyesztőbe.
A tél utolsó hónapjának végén sor került az FC Bayern
München Hungary Fanclub téli taggyűlésére, melyen végre részt tudtam venni és
egy nagyon jó hangulatú összejövetel részese is lenni egyúttal.
Két nap múlva már a születésnapomat ünnepelhettem, melynek
egyik különlegessége volt, hogy tortámat egyik kedves barátom, a szintén az FC
Bayern München Hungary Fanclub tagja, Horváth András készítette. A torta nem
csak nagyon impozáns, de igazán finom is volt, egyetértett ebben az egész
család, akárcsak jómagam. Ezúton is szeretném megköszönni még egyszer Bandinak,
hogy egy ilyen remekmű lehetett idén a születésnapi tortám, amely egyedülálló
módon emelte az ünnep fényét.
Egyben szeretném hozzáfűzni, hogy nagyon sok kedvességet
kaptam mindenkitől a jeles dátum kapcsán, ezt ugyancsak köszönöm még egyszer
minden érintettnek.
Kb. két hét sem telt el ezután, s párom bejelentette, hogy
Hongkongba utazik az ott élő barátjához, így ideje volt, hogy én is többet
olvassak a városról kint tartózkodása alatt. Köszönhetően új ismereteimnek, a
hely felkeltette érdeklődésemet, olyannyira, hogy hazatérte után említést is
tettem róla Mein Mann-nak, hogy a nászutunkat, ha lehet, Hongkongban szeretném
majd eltölteni.
Szinte el sem múlt még a „hongkongi láz”, már a húsvét
kopogtatott az ajtónkon. Ez az ünnep az elmúlt években elég szokványos volt
nekem, de idén a vártnál sokkal jobban sikerült, jobb hangulatban is telt,
köszönhetően egyebek mellett néhány barátunknak, akiket finom falatokkal,
ünnepi öltözékben vártam.
Húsvét
Április végén hosszú idő után Debrecenben is újra
tiszteletemet tettem. Az évszakra jellemzőtől jelentősen eltérően körülbelül 30
C-os meleg volt, verőfényes napsütés, csodálatos, fenséges időjárás köszöntött
rám a cívisvárosban. Utazásom elsődleges céljául a volt szerelmemmel való
egyeztetés szolgált közös alapítású szurkolói klubunkról, valamint a helyi
múltammal való végleges számvetés. Mindkét törekvés eredményes volt, sikerült. :)
A Kölcsey Központ Debrecenben
Május elején megismerkedésünk, majd kapcsolatunk kezdetének
első évfordulóját ünnepelhettük Mein Mann-nal. Jó érzés volt így, egy
esztendővel később felkeresni a tárgynapokon ugyanazon helyeket, ahol egy évvel
korábban jártunk, s visszarévedni arra, hogy mi és hogyan is volt akkor…
Első évfordulónk épp egybeesett anyukám első hivatalos
külföldi kiküldetésének első napjával jelenlegi munkakörében, melynek
célállomása Brüsszel volt. Nagyon örültem és büszke voltam rá, hogy végre neki
is megadatott, hogy a hivatásturizmus részese és alakítója legyen.
Szóban forgó hét szombatján a Német Kupa döntője okán tartott nagyszabású közös meccsnézést és összejövetelt a hazai Bayern-szurkolói társadalom. Bár elvesztettük ezt a döntőt, újfent elmondható, hogy nagyszerű élmény volt a barátaim társaságában lenni, akik, ha feledtetni nem is, halványítani tudták a vereség és a „csak” ezüstérem okozta csalódottságot.
Ugyanezen a napon házasságot kötött egyik kedves barátnőm
lánya, valamint két Dortmund-drukker barátom, utóbbiak egymással. Ezúton is sok
boldogságot kívánok nekik!
Május 18-án első ízben vettem részt párom
díjugratóversenyén, mely egyedülálló élményként marad meg az emlékezetemben.
Ugyancsak ezen a napon indultunk útnak Bayernes fanclub-társaimmal Münchenbe, a
Bajnokok Ligája döntőjére, melyről azóta már felkerült ide a részletes beszámoló.
A Bajnokok Ligája döntőjét elveszteni minden futballdrukker
számára egy különösen fájó pont. Kiváltképp, ha ezt otthon, a szeretett csapat
saját városában éri meg. Nem maradt azonban sok idő a búslakodásra, mivel
június 8-án kezdetét vette a XIV. Labdarúgó Európa-bajnokság, a házigazdák
szerepét pedig ezúttal Lengyelország és Ukrajna töltötte be.
A háromhetes nagy sportesemény, s főképp annak a német
válogatottat illető pozitív része, némiképp eloszlatta azokat a viharfelhőket,
amelyeket a két elbukott döntő kavart a Bayernes német-szurkolók lelkének nem
is oly rég még napsütötte egén.
Az EB idején kedvenc Nationalelfünket szintén közös
meccsnézés keretében biztattuk, melynek a már jól bevált budapesti Szabadság
tér adott otthont. Mindez megérdemel egy önálló bejegyzést, így itt és most
annyit említenék meg csupán, hogy egy ízben még az Index egy releváns videójában
is szerepeltem, természetesen a futballtorna és azon belül is szeretett német
válogatottam, pontosabban, a csapatnak a csoportból való továbbjutása szolgáltatta
az aktualitást. :)
Ugyanezen időben Mein Mann megkérte a kezemet, így 20-án ennek
örülhettünk egy ünnepség keretében, többek között megismerkedésünk helyszínén
is.
Egy hét sem telt el ezt követően, amikor már egymás iránti
elköteleződésünk első évfordulóját ülhettük – azaz, ülhettük volna, ha nem
lettünk volna extrém elfoglaltak mindketten azon a napon. (Aktuális bejegyzés
2011-ből itt.)
A futball Európa-bajnokság aztán végül, sajnos, nem váltotta
valóra a német fanok Európa-bajnoki címről szőtt álmait, a Nationalelfnek be
kellett érnie a 3. hellyel, megosztva Portugáliával (mivel EB-n, ellentétben a
világbajnoksággal, nincs külön mérkőzés a bronzéremért). Így a döntő napján
különösebb akadályát nem láttam, hogy részt vegyek második díjugratóversenyemen
az évben, mely után, természetesen, azért megtekintettem a számomra addigra már
érdektelenné vált Európa-bajnoki finálét is.
Még június elején történt, hogy a túlerőltetés és az állandó
hajtás eredményeként megsérültem, amely heteken át állandó, fokozott
lábfejdagadást eredményezett a jobb lábfejemben, ám csak július elején jutottam
el odáig, hogy felkeressem vele a szakorvost.
Első blikkre csontrepedésre, majd csontritkulásra
gyanakodtak – utóbbi erősen megmosolyogtató lett volna az én életkoromban -,
mígnem a röntgen és a vérlabor-lelet kimutatta, hogy szerencsére egy harmadik
diagnózisról van szó.
Innentől fogva kezelések armadája várt rám, úgy gyógyszeres,
mint külső behatással végzett, összesen 13 hét alatt sikerült rendbe hozni a
problémás testrészt, utolsó hónapban fizikoterápiával és mindennapos
injekciókkal.
Július elején vette kezdetét a Tour de France, amit
negyedszerre is sikerült teljes egészében végigkövetnem. Külön örömömre
szolgált, hogy a hegyi trikót Thomas Voeckler nyerte el, aki szinte kiköpött
mása az én Drágámnak. :)
A TdF pódiuma, 2012
Július 12-én Eszti barátnőm ujjára is eljegyzési gyűrűt
húzott a párja, így ebben is sorstársam lett. :) Szívből gratulálok
nekik itt is!
A hónap második felében bővült a család is, egy négykerekű
járgány „személyében”.
Pár nap múlva már a névnapomat ünnepeltük, ami a tavalyi posztban leírtaktól nem nagyon különbözött idén sem, talán csak annyiban, hogy
most nem éreztem feltétlenül szükségét egy újabb, a Deutsche Botschaft előtt
megörökített perszonális képnek.
Névnapi sminkemet ezúttal is Timi egyik alkotása inspirálta :)
Miró Caféban ülve
Az ezt követő napon kezdődött az oly nagyon várt XXX. Nyári
Olimpia Londonban, amit ugyancsak elejétől a végéig volt alkalmam figyelemmel
követni. Ha nem lett volna 2004 és az athéni esemény, ez lenne a kedvenc
olimpiám, annyira magaménak éreztem mindent vele kapcsolatban. Hogy ez a
megállapítás mi mindent rejt magában, azt is egy önálló, külön bejegyzésben
kívánom majd ismertetni. Néhány kép a kedvenceim közül, ízelítőül:
Az olimpia zárónapján rendezték meg a Német Szuperkupát a Bayern
München és a Borussia Dortmund részvételével, melyre ismét nagyobb számú magyar
Bayern-szurkolói kontingens érkezett Münchenbe (ezúttal nélkülem), s, melyen
végre újra sikerült felülkerekednünk a Dortmundon, elhódítva ezzel az új szezon
első trófeáját.
Augusztus végén kis falumban és a Balatonban is jártam, a
nyár méltó elbúcsúztatásaként.
Ekkoriban a londoni paralimpia is kezdetét vette, ahol parasportolóink megmutatták, hogy az épekhez hasonlóan ők is tudnak világraszóló győzelmeket és eredményeket elérni, dicsőséget szerezve ezzel a hazának. Méltán lehetünk büszkék rájuk!
Eközben szeptember 1-jén férjhez ment a legjobb barátnőm.
Drága Viki és Dani! Legyetek nagyon boldogok!
Drága Viki és Dani! Legyetek nagyon boldogok!
Másnap részt vettem a Díjugrató Magyar Bajnokságon, ahol
egyebek mellett az idei felnőtt magyar bajnokkal is találkoztam. További
képeket egy különálló bejegyzésben teszek majd közzé.
Mindeközben szerveztem már újabb utazásomat Münchenbe, majd
szeptember második felében szinte az egész családom útnak eredt. Páromat
Namíbiába vezérelte az útja, anyukám pedig Genfben tette tiszteletét, újabb
hivatalos utazás keretein belül.
Namíbia
Szeptember 22-én megtartotta idei második közgyűlését is az
FC Bayern München Hungary Fanclub. Az esemény kuriózuma és díszvendége a 82
éves Fazekas Árpád volt, aki 1957 és 1961 között őrizte az FC Bayern München hálóját,
mellyel Német Kupát is nyert. Személyes találkozásom kapuslegendánkkal felemelő
élmény volt, remélem, megadatik még a gondolatcsere lehetősége ezzel a rendkívül
kedves és közvetlen emberrel.
Fazekas Árpáddal
Az idő eztán ismét gyorsan pergett, s már azon kaptam magam,
hogy október első péntekje van és egy barátnőmmel útban vagyok München és az
Oktoberfest felé. Természetesen ez a történés is egy újabb beszámolóért kiált,
melyben a konkrétumok és a megtörtént esetek mellett saját
Oktoberfest-tapasztalatokkal, tippekkel és információkkal is készülök.
Október 17-én pedig egy rendhagyó előadás vendége voltam,
négy olimpiai bajnokkal a pódiumon. Az előadás a „Az olimpiai sikerek
hátterében: sportmenedzsment és szponzoráció” címet viselte. Az erről szóló
cikket a napokban teszem közzé.
Itt tartunk tehát most, kedves Olvasóim. Ez még csupán egy
felvezető volt, az egyes események kapcsán, a részletes gondolatközlések csak
ezután következnek.
Tartsatok a folytatásban is velem!