Delicious Corner: január 2011

2011. január 21., péntek

November rain

It just fits my mood yesterday and today.

When I look into your eyes
I can see a love restrained
But darlin' when I hold you
Don't you know I feel the same
'Cause nothin' lasts forever
And we both know hearts can change
And it's hard to hold a candle
In the cold November rain
We've been through this
Such a long long time
Just tryin' to kill the pain
Yeahh...
But lovers always come
And lovers always go
And no one's really sure
Who's lettin' go today
Walking away
If we could take the time
To lay it on the line
I could rest my head
Just knowin' that you were mine
All mine
So if you want to love me
Then darlin' don't refrain
Or I'll just end up walkin'
In the cold November rain

Do you need some time
On your own
Do you need some time
All alone
Everybody needs some time
On their own
Don't you know you need some time
All alone

I know it's hard to keep an open heart
When even friends seem out to harm you
But if you could heal a broken heart
Wouldn't time be out to charm you

Sometimes I need some time
On my own
Sometimes I need some time
All alone
Everybody needs some time
On their own
Don't you know you need some time
All alone

And when your fears subside
And shadows still remain
I know that you can love me
When there's no one left to blame
So never mind the darkness
We still can find a way
'Cause nothin' lasts forever
Even cold November rain

Don't ya think that you
Need somebody
Don't ya think that you
Need someone
Everybody needs somebody
You're not the only one
You're not the only one

Don't ya think that you
Need somebody
Don't ya think that you
Need someone
Everybody needs somebody
You're not the only one
You're not the only one

Don't ya think that you
Need somebody
Don't ya think that you
Need someone
Everybody needs somebody
You're not the only one
You're not the only one

Don't ya think that you
Need somebody
Don't ya think that you
Need someone
Everybody needs somebody

2011. január 20., csütörtök

Some "Sugar!" in the downtown

Some month ago I heard about the Sugar! Shop&Confectionary, but only on 7th January tried it out at the first time.
I just wanted to see it, because I'm looking for a place where I can celebrate my birthday at the end of February.
What can I say? Absolutely love that place! Just like a fairytale: so many candies, sweets, cakes, etc.
Look at these pictures!

I ate a mignon :)
One of my favourite cakes and I thought that every dayis a party when I'm in the Sugar!:) That's why I chose this one.

Inside the confectionary

Colorful and exciting equipment – big love!

Just like a fairytale

My nails and the purple cake

I wrote a message to Sz. He'd like this place too.

The toilette. It takes my breath away.

Me before I left the Sugar!

In front of the Sugar! Shop

What do you think?
I will celebrate my birthday here for sure!
Have you ever been in the Sugar! Shop?

2011. január 19., szerda

What today means to me

2009. január 19. – A nap, amely megváltoztatta az életemet.
2008. őszén szívbetegséget diagnosztizáltak nálam és majdnem meghaltam. A következő év ezen ominózus napján került sor a szívműtétemre, amit szerencsésen túléltem. Sajnos a műtét sikertelen volt, de annyit azért elértek orvosaim, hogy életem hátralevő részében együtt tudok élni a problémával.

Az évfordulóról 2 évvel ezelőtti nyílt levelemmel szeretnék megemlékezni, melynek releváns sorait a mai napig igaznak gondolom és mindenkor tartani igyekszem hozzá magam.

"Nos, első és legfontosabb információ, hogy túléltem a szívműtétemet, amin immáron január 19. késődélutánja óta túl vagyok. Erre a dátumra most már mindig emlékezni fogok, mert a nap végén boldog voltam, hogy élek. Szeretném megköszönni mindnyájatoknak, akik biztatásotokkal kísérő társaim voltatok a hosszú úton, melynek végállomása remélhetőleg a teljes felépülés, igaz, azt, hogy a műtét 100%-ban sikeres volt-e, csak 1 hónap elteltével egy EKG (elektrokardiogram) alkalmával fogom tudni realizálni.

Őszintén szólva, nem tudom, miért vagyok még életben. Nem úgy álltam oda, hogy félek, sőt, voltaképpen semmilyen félelmet nem éreztem. Előzetesen az orvosok, most már bevallhatom, mindössze 30%-os esélyt adtak nekem a sikerességre, de egyáltalán nem éreztem, hogy tragédia történik, ha esetleg igazzá teszi a sors ezt a vélekedésüket. Hiszen az emberek meghalnak, bár az is való, hogy ez az igazság voltaképpen annyira lehangoló, hogy néha nem is tudom kellőképpen megfogalmazni. „Ha úgyis vége lesz mindennek, akkor miért strapáljuk magunkat, miért nem teszünk le és hagyunk ott mindent, miért nem állunk meg ott, ahol éppen vagyunk?–kérdezhetnénk.

De létezik ennek a megállapítás-vonalnak egy másik pereme is, ami ugyan ellentétes az előbbivel, de éppen olyan érvényű: az emberek élnek. Az emberek élnek, méghozzá sokszor nagyon különleges módon és ezt a betegségem lefolyása alatt volt módom megtapasztalni. A kórházban eltöltött napjaim alatt több emberi pillanattal találkoztam, mint eddig bármikor eddigi életemben. Láttam idős, legyengült embereket, akik úgy küzdöttek, mint a Bayern a Getafe elleni visszavágón. Találkoztam egy AS Roma-drukkerrel, akiről kiderült, hogy kiváló kardiológus és mellesleg megmentette az életem. Amikor ott feküdtem a műtőasztalon kiterítve, mint valamilyen állat lenyúzott bőre (nem mondhatok mást, olyan érzés volt), s természetesen ébren voltam, teljesen kiszolgáltatott helyzetben találva önmagam, ő mindent megtett, hogy bizalmat ébresszen bennem. Ott, a műtőasztalnál említette meg kérdésemre, hogy a Romának szurkol, mire én is megmondtam, hogy én kiknek. S ha eddig nem ezen a véleményen is lettem volna, ott és akkor értettem meg újra, hogy akár az élet meghatározó szakaszaiban, akár a halál kapujában, az, hogy az ember melyik csapat(ok) elkötelezett híve, valójában semmit nem jelent. Ő ugyanúgy megmentette az életemet, mintha én is Róma-szurkoló lennék és én éppen annyira tisztelem és hálás vagyok neki ezért, ha nem jobban, mintha ő pedig az én szurkolótársaim közül való volna.

Azt hiszem, ha másra nem, erre jó volt az egész szívbetegségem. Megtanított rá, hogy miként lehetnék jobb ember. És, ha most visszanézek és választanom kellene valamelyik csapatom bajnoki címe és a szívbetegség között, akkor is az utóbbit választanám. Olyan sokat változtatott rajtam, mint emberen, mint lányon és egykor, remélem, mint feleségen és anyán.

Ennek megfelelően egészen más szemmel figyeltem csapataim szereplését a DFB-Kupában. Tudom, most azt kellene mondanom, hogy mennyire örülök mindkettő megfelelő szereplésének, de igazából nem tudom teljes joggal ezt mondani. Úgy ültem le mindkét összecsapást végigkövetni, hogy nem kerekítettem élet-halál kérdést belőle, noha erre nem tudom, mikor volt utoljára példa. Úgy voltam vele, hogy, ha nyer mindkét „felem", örülni fogok, de vereség esetén sem történik semmi tragédia. Talán ezzel magyarázható, hogy egyik esetében sem ragadtattam magam akkora örömre a góloknál. Mert még nagyon közel voltam ahhoz, amikor, ha a kórházban azt mondják nekem, hogy soha nem nyernek együtteseim semmit többé a Kupában és egyikük sem lesz német bajnok, de életben maradok, azt válaszoltam volna, hogy mutassák a papírt, hogy hol kell aláírni. Egyetlen célom volt előzetesen, mégpedig, hogy láthassam a meccseket és ez meg is történt. Minden, ami ezt követte és követi, az már csak bónusz lehet a számomra.

Az élet olyan rövid. Igaz ugyan, hogy néha túl hosszúnak is tűnhet, ám, mikor szembesülsz váratlanul egy fordulattal, s azt hallod, hogy: „szívbeteg vagy" és arra gondolsz: „Ó, Istenem, lehet, hogy meg fogok halni", minden átértékelődik. Egészen más lesz a fontos, mint ami korábban volt. Minden korábbi félelmed csak kisszerű gyávaságnak tűnik, mert egyszerre föléd tornyosul egy minden eddiginél sajgóbb feltételezés: „lehet, hogy elveszítem az életem". Én már tudom, mert megjártam ezt az utat és megszenvedtem azért, hogy eljussak idáig, hogy itt lehessek újra. És ma már úgy látom, hogy, ha futball nélkül nem is, de kupagyőzelem nélkül lehet élni.

Örökké magamban őrzöm a szívbetegség tanulságát és mindazt, amit útravalóul adott nekem. A tapasztalataimmal felvértezve kötelességemnek érzem, hogy jobb emberként éljek, mint a betegség előtt voltam, jobb és egyben emberibb futballszurkolóként, és, hogy segítsek azon betegtársaimnak, akik ugyanennek a hosszú útnak a köveit tapossák, amelyen magam is végighaladtam, amíg el nem jön a felépülés. Lance Armstrong új értelmet adott a „beteg" kifejezésnek, mely magyarul valahogy így hangzik: „beteg = bátorság, elszántság, tűrés, emlékezés betegtársaimra, gyógyíthatóság."–Valahogyan én is így gondolom.

Ezért aztán, fájjon még bármennyire is a műtéti sebem, mindig arra gondolok, mennyi emberséggel viszonyultatok hozzám Ti, s biztosnak gondolom, hogy nemcsak ilyenkor, hanem ezután is, ha már nincs is Kent-nyaláb benne, ezen gondolatsor hatására mindig hevesebben fog dobogni a szívem."

Mindennek tehát már 2 éve. A fent idézett sorok 2009. január 30-án láttak napvilágot, midőn először adtam hírt magamról a szívműtét után.
Sajnos 1 hónap múltán kiderült, hogy az operáció sikertelen volt, s csak az egyik járulékos problémát sikerült megszüntetni, de a problémák állandó generátorát, az ún. Kent-nyalábot nem. Együtt kell tehát élnem ezzel a betegséggel, ahogyan azóta is teszem.

2011. január 14., péntek

War for the place of the AFC championship game

A Kansas City-Baltimore meccs előtt már tudva levő volt, hogy ennek a párharcnak a győztese a Heinz Fielden lép pályára a Pittsburgh Steelers ellen. Így sok semleges néző valószínűleg – érzésem szerint– annak szurkolt, hogy ebben az idényben újra összemérhesse az erejét a két brutális védelemmel rendelkező Pittsburgh és Baltimore. Nos, ez vasárnap este bekövetkezett: a Baltimore a kezdeti „rozsdás” játék után gyakorlatilag lemosta a hazai pályán játszó Kansas Cityt, Faragó Ricsi legnagyobb bánatára. Hiába a remek OL, és secondary a Chiefs oldalán, Cassell csődöt mondott, és a második félidőben már pass protection sem volt az igazi. Fiatal csapat a Kansas, a védelem már most nagyon jó, úgyhogy a jövő az övéké, habár a csoportgyőzelem miatt kemény schedule vár rájuk.

No, de vissza az eredeti témához:

Szombat este 22:30-tól a Pittsburgh stadionjában, a Heinz Fielden találkozik idén már harmadik alkalommal a két csapat, ez lesz a Divisional Round első mérkőzése.
Az alapszakasz során mindig az idegenben szereplő csapatnak jött ki jobban a lépés, hiszen Pittsburgh-ben a Baltimore, míg Baltimore-ban a Pittsburgh nyert. A sorrendet elnézve bizakodhatnak a Ravens-fanok.

Egész Amerikában úgy vezetik fel a mérkőzést, mint a nagybetűs ÖSSZECSAPÁST. És ez teljes mértékben helytálló megállapítás. Egy ilyen derbyt csakis vérrel és verítékkel lehet megnyerni, meg lennék lepve, ha nem járna valamelyik oldalon „vezéráldozattal” ez a mérkőzés.
Ennek megfelelően a védelmek vélhetően mindkét oldalon maximálisan jó teljesítményt akarnak majd nyújtani, így nem rajtuk múlik majd a győzelem, bár a pittbsurghi védelem idén jobb, mint a baltimore-i, de nincs nagyobb különbség a két egység között. Mindkét csapat szeret bliccelni, így óriási feladat hárul majd a két OL-re pass protection terén, hogy megvédjék irányítóikat. Ez különösen azért nagy feladat, mert mindkét csapat OL-je finoman fogalmazva sem nevezhető elitnek. Mindkét oldalon közrejátszanak ebben a sérülések, különösen a Steelersnél, ahol a jobbkezes irányítók szempontjából legfontosabb tag, az LT megfelelő munkája hiányzott. A Ravens DL szokásos módon ütni-verni fogja a Steelers OL-t, de ez már bevett gyakorlat volt az elmúlt években. A Steelers DL is dominálni tudja majd a Baltimore OL-t. Suggs, Gregg és Ngata erős nyomást fog helyezni a rookie OC Pounceyra, illetve Chris Scottra, a Pittbsurgh OT-jére. Kulcsfontosságú lesz még a futójáték, mivel mindkét védelem a futás ellen erősebb, a Pittbsurgh ellen szinte lehetetlen futni, csakúgy, mint a Ravens ellen, bár a Ravens D hajlamos egy-két nagyobb futást benyelni, mint tette azt a Kansas ellen is vasárnap. Rice-nak és Mendenhall-nak így igen kemény estéje lesz…

Mindkét védelemben a secondary tekinthető viszonylag gyengének, de a secondary-n belül is a CB-k. Mindkét oldalon átlagos CB-k védekeznek passzjáték ellen, de mindkét CB sebezhető, mind pittbsurgh-i, mind baltimore-i oldalon. Így nemcsak az lesz kulcs, hogy ki tud majd az ellenfél brutális védelme ellen több yardot futni, hanem az, hogy melyik QB lesz jobb formában, melyik tud több nagy playt játszani, stb. Mind Big Ben, mind Flacco bevallottan nem szeret az aktuális ellenfél ellen játszani. Flacco rendre rosszabbul teljesít a Pittbsurgh ellen, mint általában, és BB sem a Ravens ellen szokta élete formáját nyújtani.. A safetyk mindkét oldalon nagyon erősek, elég, Troy Polamalu vagy Ed Reed nevét említeni.

A Ravens nagy passzokkal verhető, illetve kegyetlenül bliccelni kell a Ravens O ellen, mert Flacco hajlamos hibázni, ha sürgetik, míg Big Ben-en hiába van sokszor nagy nyomás, megoldja az adott play-t.

Összességében a Steelers esélyesebb, de csak akkor, ha azt hozza a védelmük, amit tud.
Kulcspárharc várható Heap és Polamalu között is, illetve döntő lesz az összecsapás során, hogy a James Harrison vezette LB sor milyen nyomást tud gyakorolni Flaccora. Egy ilyen párharc abszolút 50-50% esélyű, ám a hazai pálya és a jobb pittsburghi statisztika alapján egy fokkal a Steelers az esélyesebb etekintetben is.

Szombat este tehát AFC NORTH háború az AFC döntőért! Halljuk a csontzenét!

Vrijbloed

2011. január 13., csütörtök

Happy belated birthday, Viki!

Viki, one of my best Hungarian girlfriends, celebrated her 25th birthday yesterday.
Happy Birthday, Darling Viki! Hope you will have a great next 25 years in your life!

Viki, az egyik legjobb magyar barátnőm tegnap ünnepelte a 25. születésnapját. Boldog szülinapot, Drága Viki! Remélem, nagyszerű lesz az elkövetkezendő 25 év az életedben!

Some old memories from the Zwinger of Dresden

The entrance of the Dresden Zwinger

It's been almost one and a half year when I was in Dresden with my mum. Between 27th and 31st August 2009. My Sweetheart couldn't believe that I could take many pics in the Zwinger's Picture Gallery. But I did it! :) And my mum too. What can I do, how can I prove to Sz that? Naturally there's no other way than to show some here!

Lassan másfél éve, hogy Drezdában voltam az anyukámmal. Augusztus 27. és 31. között 2009-ben. A Drágám nem akarta elhinni, hogy sok képet tudtam készíteni a Zwinger képtárában. Pedig készítettem!:) És anyukám szintén. Mit tegyek, hogy bizonyítsam ezt be Sz-nek? Természetesen nincs más lehetőség, minthogy mutatok párat közülük.